Fotó: Sági Kata

Múlt szerdán a Gödör klubban jártam ANEZ és Black Nail Cabaret koncerten. Két olyan csapat, akiket kezdeti zsengéik óta követek, és akik mást próbálnak csinálni, mint ami a megszokott. De mitől lesz egy produkció sikeres, és lehet-e igazán az, ha olyan műfajban játszik, ami erősen megosztja a hallgatóságot?

A tehetségkutatóknak hála egyfajta könnyűzenei tömegsport alakult ki a médiában az utóbbi években, ahol úgy tűnik, bárkiből lehet sztár, és az underground-mainstream határvonal elmosódni látszik. Ez azonban a gyakorlatban nem egészen így működik, a hazai underground pedig inkább jelent ideológiai műhelyt, mintsem valós zenei progressziót. Ezt Csigó Tamás, a Beat Dis frontembere fogalmazta így meg a HVG-nek adott interjújában pár nappal ezelőtt. Szerinte a magyar underground sohasem a zenéről, sokkal inkább a szövegekről szólt. - “A nyolcvanas évek maga volt a lázadás, így képes volt olyan – egyébként ebből fakadóan erős előadókat szülni –, mint az Európa Kiadó, az URH vagy a Kontrol Csoport. Náluk verséneklők álltak a színpadra és találtak bele a new wave kellős közepébe. Az ember elénekelte a számokat úgy ahogy tudta és mivel jó volt a szöveg, az emberek őrjöngtek.”

Pedig bőven vannak még olyan zenei irányzatok, amikben itthon lemaradásban vagyunk – például az elektronikus zenei alapokra építkező műfajok. A Black Nail Cabaret ezen belül is a táncolható vonalat képviseli, védjegyük pedig az erős és jellegzetes vizuális megjelenésük dacára sokkal inkább énekesnőjük egyedi, határozott hangja. Persze nem figyelmen kívül hagyható, hogy csinos fiatal nőkből álló csapatról van szó, akik nőiességüket látványos fellépő ruhákkal erősen ki is hangsúlyozzák. Koncertjeikre eleinte színpadi táncos előadásokkal is készültek – ebből mára a vetítés és a ruhák maradtak, de a zene így is magával ragad, és aki szereti ezt a stílust, jót bulizhat rájuk.

Bár a Black Nail Cabaret zenéje a könnyen emészthető kategóriába esik, és a csapat indulását követően az X-Faktor dalszerzői versenyének(2010), valamint annak köszönhetően, hogy a De/Vision és a Covenant előtt léphettek fel (2011) némi média visszhangot is kaptak, a műfaj iránt érdeklődő szűk rétegen túl nem sikerült nagyobb közönségre szert tenniük. Pedig az sem vette el a kedvüket koncepciójuk kiteljesítésében, hogy időközben a duó egyik fele külföldre került. Lassan, de biztosan készültek az új dalok, és a vizuális megvalósítás videóikban egyre kiforrottabb lett. Eleinte Lana del Rey mintájára házi készítésű videókból vágtak ügyes klipeket, aztán elkészült a Let Me In szépen kidolgozott klipje, a fellépésen pedig kifejezetten a dalokhoz igazított vetítéssel álltak elő. A szerdai koncerten megbízhatóan hozták a klipek alapján várható minőséget – örülök neki, hogy végre alkalmam volt élőben is hallani őket.

Bár eredetileg miattuk érkeztem, engem ezúttal mégis az ANEZ vett le a lábamról. Őket azért szeretem, mert valóban a határokat feszegetik új zenei koncepcióikkal, ami rendkívül izgalmas – bár az is igaz, hogy ez a kezdetekben erősen megnehezítette befogadhatóságukat. Hogy mi a céljuk ezzel az egésszel, azt már ők is megfogalmazták a következő interjúban, ezért ismerkedésül nézzétek végig a ZenemajomTV felvételét:

Az anez.hu-ról ingyenesen letölthető magyar nyelvű lemez után angolul énekelt dalaik Dust címmel a Chi-Recordings-nál jelentek meg, és a kisfilmben elhangzott tervek részben már teljesültek, mivel nemrég lehetőségük volt Japánban is játszani több klubban a Whereabouts Records szervezésében. Itt elmondásuk szerint rengeteget tapasztaltak, és biztos, hogy ezek a hatások sem tűnnek el nyomtalanul a zenéjükből.

A Gödörben adott koncertjük azért volt számomra hatalmas élmény, mert az eddigi fellépéseikhez képest sokkal kiforrottabb, komplex, és nagyon hatásos előadást láthattam. Míg a kezdetekkor sokan rájuk süthették, hogy Björk-öt utánozzák, mostanra kialakult saját hangzásuk, és számaik sokkal letisztultabbak lettek – ráadásul úgy, hogy mindeközben nem vesztettek kísérletező jellegükből. Sok szokatlan, érdekes, nem várt hangeffektet használnak, de összességében mégis könnyebb azonosulni egy-egy dallal, mert a korai szerzemények kiszámíthatatlan kísérletezéseihez képest most már érthető minták épülnek egymásra. Ez biztos, hogy rutin kérdése is, de díjazandó, hogy nem adták fel önmagukat.

Fotó: Sági Kata

A másik dolog, amiért ez az ANEZ koncert magávalragadó volt, az a produkció vizuális megtámogatottsága. Az extrém színpadi fellépőruhákat már megszokhattuk tőlük, azonban most külön erre az estére épített színpadi installáció is volt, ami a dupla kivetítő közepén helyezkedett el, így a vetítés térbeli hatást is kapott. De nem csak a színpadon, a nézőtéren is voltak elszórtan dekorációs kiegészítők – már kezdés előtt tudni lehetett, hogy itt valami rendhagyó dolog fog történni.

A profi előadás ellenére nem voltunk túl sokan a Gödörben. Bár a népszerűség mércéje sem feltétlenül mennyiségi, elgondolkodtató, hogy mi kellene ahhoz, hogy a hasonló produkciók szélesebb körben is ismertté válhassanak. A Gödör klub egy azon kevesek közül, akik nyitottak a kezdő, vagy kevésbé felkapott előadók felé. Az új helyre költözés után nem sokkal, május elején végleg bezár, így még egy lehetőséggel kevesebb marad a bemutatkozni vágyóknak. Bár mindig lesznek kezdeményezések kisebb klubokban is – legutóbb például a Hátsó Kapu okozott kellemes meglepetést fiatal előadókat tömörítő estjével -, koránt sem biztos, hogy a fellépési lehetőségek biztosítása önmagában megoldást nyújt a köztudatba kerülésre.

Arról nem is beszélve, hogy vannak olyan projektek is, amelyek sosem lesznek színpad képesek akár zenei adottságaik, akár amiatt, mert készítőik nem terveznek élő műsort belőlük. Ilyen például a Yornkék is – egyszemélyes produkció, ami koncert körülmények mellett elvesztené meghittségét.

Jó látni, hogy vannak, akik kitartóan dacolnak az árral, és az évek során, ahogy egyre tapasztaltabbak lesznek, stílusuk is kiforr. A veszély a túl rutinossá válásban rejlik – vékony a határ rutinosság és fásultság között. Újítók pedig csak az igazán bátrak lehetnek, akik vagy elvesznek az ismeretlenségben, vagy hosszú évek kitartó munkájával megélik, hogy megítélésük kedvező irányt vegyen.