James Blunt első lemezét egy időben rengeteget hallgattam. Még akkor is, mikor már a csapból is a You’re Beautiful szólt. Azóta viszont nem követtem aktívan munkásságát. Mégis, mikor megtudtam, hogy játszani fog a Sportarénában, úgy éreztem, meg kell nézni élőben. Nagyon örülök, hogy így döntöttem, és eljuthattam a koncertre, mert az idei év egyik nagy meglepetése volt számomra. A Moon Landing turné produkciója leveszi az embert a lábáról.


A félhosszra zárt Arénában 8-kor még szellősen gyűlt a nézőközönség – a teljes tolongót sorbarakták székekkel, csendes ülős koncertnek ígérkezett az este. 8-kor Bogi és zenekara lépett a színpadra, akik rettentő lelkesek voltak, és az izgatottság lendületével pörögték végig a műsorukat. Próbálták a közönséget is bevonni a buliba, de az ültetett tömeg nem bizonyult túl aktívnak. Ez azonban nem vett el a lelkesedésükből, és öröm volt látni az őszinte meghatottságot, hogy ők zenélhettek James Blunt előtt.

Valamivel 9 után aztán megérkezett James Blunt, az est nagy meglepetése.

Arra számítottam, hogy nagyon szépen fog szólni majd a koncert, és a slágerek is profin hangzanak majd el szép sorban. De azt gondoltam, csendes, kissé magunkbafordulós, szomorkás este vár ránk. Ehelyett egy roppant ügyesen felépített, teljes estés utazást nyertünk, ami legalább a koncert idejére kiragadott minket a mindennapokból.

A zenekar űrhajós ruhában érkezett az egyszerű színpadra, amelyen a hangszeres zenészek állványokon álltak/ültek, a háttérben egyetlen hatalmas kivetítővel, a színpad fölött pedig óriási disco gömbbel. James Blunt folyamatosan kommunikált, viccelődött a közönséggel, és amellett, hogy magyar nyelven köszöntött minket, megragadta az alkalmat – ahányszor csak lehetett -, hogy elmondja, mennyire szeret itt játszani. Végre ez a koncert jól szólt az Arénában, és a kivetítő kisfilmjei is sokat hozzátettek az összképhez. Valóban űrhajós kilövéssel kezdtünk, majd szép felvételeken láthattuk kívülről bolygónkat, aprólékos animáción az űrhajó működését. De akadtak tengeralatti búvár videók is, a koncert második, zúzósabb felében pedig igazi disco hangulatot varázsolt a színes képeivel. Többeknek annyira tetszett az előadás, hogy székeiket elhagyva középen előre sétáltak a színpad elé. James Blunt nagyon kedves gesztust gyakorolt, amikor az első így előadott szám végén megkérte őket, hogy – bár nagyon szereti az energiájukat – álljanak ki oldalra, hogy ne zavarják azokat, akik ülve nem látnak tőlük. Lesz majd még, hogy eljön az ő idejük, majd szól....

...és valóban eljött az ő idejük, de mindenki más ideje is! Az egyik dalnál ugyanis olyannyira felhergelte a közönséget, hogy mindenki felállt, és ekkor stage divinggal végigúsztatta magát a tömeg tetején. Sok koncerten jártam már a Sportarénában – olyanokon is, ahol ez az ültetett megoldás volt -, de ilyet még sehol nem láttam. Amikor a tolongó másik végéig ért, még körbeszaladt a lelátók mentén, és csak ezután mászott vissza a színpadra. Hihetetlen hangulatos volt az egész, le a kalappal előtte!

A hangulatot csak fokozta, mikor megkérte a közönséget, hogy az egyik lassú dalra mindenki vegye elő mobilját, és világítson vele. Az utóbbi napok tüntetései közt is gyönyörű látvány volt a telefoncsillagokban úszó nézőtér!

Felemelő volt ez a koncert, amit biztos vagyok benne, még sokáig magunkban őrzünk, akik ott voltunk. Annak, aki lemaradt róla, már nyugodt szívvel ajánlom, hogy következő adandó alkalommal nézze, hallgassa meg James Blunt-ot, mert nagyon szerethető előadó, aki kellő önironiával kezeli szomorkás hírét.

„You must have thought you were going to hear miserable songs – you came here for miserable songs, right? Are you at the right place? You wonder...”

Nagyon jól éreztem magam hétfő este. Íme egy felvétel a svájci fellépésükről, ugyanerről a turnéról. A budapesti koncert szerintem sokkal lelkesebb volt.