Hova kerültem?

Ezen az oldalon Török Kati írásai gyűlnek.

Gondolatok zenéről, kultúráról, médiáról. Érdekességek és érthetetlenségek - hangzáskultúrán innen és túl.

Ha olvasod, annak örülök.
A visszajelzéseknek még inkább.

Hozzászólhatsz akár itt, akár a
gizellakatalin@gmail.com e-mail címen.

Jó szórakozást!

Feedek
Megosztás
"A zene azé, aki megműveli."

Ismerjétek meg a zenés műsort, aminek az asszisztense vagyok:

Vámos Miklós minden csütörtökön egy-egy közismert személyiséggel beszélget, és zenél. Néha slágereket, néha klasszikusokat megénekelve. A Kalózadásban nincsenek szabályok - a Rabindranath Tagore kalózhajó fedélzetén bármi megtörténhet.
További információ a képre kattintva.

Támogatás


Angol nyelvű tematikus oldal Budapestről:

Discover Budapest, learn English and discover Dan's piano music world. Meet native Hungarians, ask questions and share your photos and experiences.


Zene határok nélkül

Friss információk a zenei világból, érdekességek, újdonságok.

Thom Yorke – Tomorrow’s Modern Boxes

A legtöbbek számára a Radiohead énekeseként ismert Yorke folyamatosan a zeneipar változó világának pulzusán tartja a kezét, nem zárkózik el új megoldásoktól, sőt, éllovasként áll elő friss ötletekkel. Szeptember végén új szólóalbuma jelent meg – ám nem magánkiadásban, és nem is kiadón keresztül. A Tomorrow’s Modern Boxes BitTorrenten érhető el, és óriási siker. Mi ennek a sikernek a titka?


Az internettel a zeneipar új időszámítást kezdett, és – ahogy arról korábban írtam már – folyamatosan új igényeknek kell megfelelnie, formálódik és átalakul a fogyasztók viselkedése, elvárásaik. Thom Yorke és a Radiohead az elsők közt ismerték fel az ebben rejlő lehetőségeket, és ahelyett, hogy foggal-körömmel kapaszkodtak volna a régi rendszerre optimalizált szerzői jogaikba, és az őket ezért megillető korlátokba, 2007-ben In Rainbow című albumukat becsületkasszás modellel (fizess érte online, amennyit szeretnél) dobták piacra. A kísérlet bevált, óriási bevételre - és még nagyobb népszerűségre – tettek szert, és egyben nagy lépést tettek afelé, hogy a kiadók jutalékait megkerüljék, és direkt úton juthasson az előadókhoz a szerzői-előadói munkájukért fizetett juss.

A mostani megjelenés újabb pillér az előadók által irányított online értékesítés új lehetőségeinek kiépítésében, hiszen az egyik legismertebb kalóz programot bírták együttműködésre, a bevétel nagy része pedig az előadóművészt illeti. A Tomorrow’s Modern Boxes-t pár dollárért lehet megvenni, a BitTorrent alkalmazását letöltve. Az albumért elkért jelképes összeg (6$) 90%-a Thom Yorke-ot illeti, a BitTorrent 10%-ot kap. Tulajdonképpen itt egyfajta termék népszerűsítésről van szó (Thom Yorke népszerűsíti a BitTorrentet), amivel azt jogilag is tiszta területre tereli. A kalóz program itt nem illegális eszköz, hanem közvetítő. Az együttműködés ettől egyedülálló, és lehet, hogy ez az az új irány, ami a jövőben működőképes lehet. A döntés ugyanis mindvégig a felhasználó kezében marad – nincs kötelezve semmire, és nincs szándékosan lenyomva a torkán semmi. A nyolc számos album az analóg technika szerelmeseinek vinyl lemezen is beszerezhető, innen.

Korábban a U2 az Apple-lel együttműködve tette elérhetővé új albumát az iTunes-on, ám azzal, hogy a lemezt az összes iTunes felhasználó megkapta, átléptek egy határt, és az akció a visszájára sült el. A Songs of Innocence-t ugyanis potenciális hallgatói jóváhagyás nélkül egyből a több, mint 500 millió felhasználó zenei gyűjteményébe tették, amivel az irányítást kivették a hallgatók kezéből. Ahogy azt a The Age remekül összegzi: mind a U2, mind az Apple figyelmen kívül hagyta, hogy a felhasználóktól beengedést kérjen személyes szférájukba, így a rosszul elsült marketing eredményeként az album a valaha volt legtöbbet törölt lemez lett az iTunes-on.

Thom Yorke ezzel szemben legitimizálja a BitTorrent működési elvét, és direkt csatornaként használja azt hallgató és művész között.

A megjelenés első hetén a Tomorrow’s Modern Boxes-t több, mint egy millióan töltötték le, ami egyértelmű jele a kezdeményezés sikerének. Kérdés ugyanakkor, hogy az esetben is ilyen felkapott lenne-e az album, ha az eljárás már bevett gyakorlat lenne, és nem kísérte volna úttörőként ekkora média visszhang. Mindenesetre az vitathatatlan, hogy Thom Yorke ügyesen úszik az árral, és jó érzéke van a meglévő lehetőségek újragondolásához.

 

Csak hang legyen és fény...

Nem tudom, ki hogy van vele, de engem lenyűgöz, ha a hangokat képekhez kötik és fordítva. Éppen ezért rettenetesen szeretem az olyan megoldásokat, amelyek szemünket vagy éppen fülünket akarják becsapni ilyen téren. Szeretek mindent, ami látványos, vagy abszurd, vagy épp érzéki csalódás. Az utóbbi héten több olyan videót találtam a neten, amit érdemes megosztani, így tervezem egy olyan cikk megírását, ami a vizuális ingereket is beindítja. Amíg elkészülök, bemelegítésnek megosztom egy régi írásomat, ami ezt a témát dolgozza föl.

Még a MyMusic-nak írtam, ez volt megjelent írásaim közül az egyik első. Saját téma volt, saját ötlet - és nagy öröm, mikor a neten megjelenhetett. Lehet, hogy páran olvastátok már, de a videók miatt szerintem mindenképp érdemes újra végigfutni. Jó szórakozást!


Hódit az új zenei formátum a YouTube-on: a neve legyen video song


Egy videókamera, kreatív ötletek és két szabály: mindig lássuk, hogy mi szól és halljuk, amit látunk - a Jack Conte és Nataly Dawn által definiált új formátum, a video song belátást enged nekünk a zenélés, alkotás kreatív világába.


A video song, mint új zenei és vizuális formátum, 2010 tavaszán kezdett teret hódítani a YouTube-on. Conte és Dawn amerikai zenészek külön-külön és közösen is (Pomplamoose) készítettek kisfilmeket magukról, amint legújabb számaikat adják elő – veszik fel. Az ily módon rendkívül addiktív vizuális és zenei élményt nyújtó klip műfaji megnevezéséül a video song nevet választották.

A recept egyszerű: végy egy kamerát és rögzítsd szerzeményed felvételének minden fázisát. Ha elkészültél, a zenét keverd meg, a felvett videókból pedig vágd össze a dal videoklippjét. Csupán két szabályra figyelj:

  1. Amit az elkészült videóban hallhatunk, azt a klipp során valamikor meg kell mutatnod;
  2. Ha látunk valamit, azt hallani is engedd.

Ha felvételedet ilyen formában alakítod ki, máris kész az általad készített video song. Jó móka ez, az ember akár egyedül is alakíthat teljes zenekart, énekelhet önmagával kórusban, de ha már rendelkezésünkre áll az internet, akár olyan zenészekkel is összefoghatunk egy-egy dal erejéig, akikkel személyesen körülményes lenne találkozni. Nem kell hozzá más, mint egy kis kreativitás és egy egyszerű vágóprogram. A végeredmény csak attól függ, mennyire vagyunk ügyesek.

Az új formátum nem csak azoknak lehet érdekes, akiket egyébként is érdekel a zenefelvétel világa, azok kedvét is meghozhatja az alkotáshoz, akik eddig túl kevésnek érezték magukat ahhoz, hogy megvalósítsák ötleteiket. Sok videóban találkozhatunk kreatív pótmegoldásokkal. Ahogyan azt Lauren O’Connell egyszemélyes zenekarának videójában láthatjuk, a hátsó terasz deszka padlója vagy egy átlagos fal is szolgálhat alkalmi hangszerként, minden csak fantázia kérdése.

A kép és hang ilyen módon összefont együttese garantáltan leköti a figyelmünket. A haladók képi effektekkel, ügyes vágásokkal tehetik még dinamikusabbá az összhatást.

Nataly Dawn, Jack Conte, Lauren O’Connell, Luis Cole és Genevieve Artadi – a műfaj képviselőinek listája szép lassan egyre bővül és új formációk – Pomplamoose, My Terrible Friend, Louisgenevieve – is alakulnak időről-időre, és a videók közt fellelhető már a műfajnak fricskát adó anti video song is:

Ez után mi jöhet még? Én kíváncsian várom.

"erről kellene cikket írni szépet nagyot dicsérőset"...

Álljon itt egy cikk, ami a jelenlegi helyzet jó példája. Pár napja kaptam a feladatot a MyMusic-nál, hogy írjak dícsérő szavakat a Larry Hangman új Anima feldolgozásáról. Nagy kihívás volt, mert az eredeti dalt kifejezetten nem szeretem, ráadásul ez volt az első olyan eset, amikor nem a saját véleményemet kellett megfogalmaznom, hanem mindenképpen pozitív végkicsengésű cikket kellett produkáljak. Persze azért az én szemszögemből igyekeztem megtalálni a dalban a jót, a "különlegeset". Pár órán belül elkészült a cikk. Visszaküldtem. Majd érkezett a válasz, hogy jó-jó, de fogalmazzam már úgy át, hogy az eredeti dalt se tűntessük fel negatív színben. Csodálkoztam, mert szerintem például a bugyuta nem feltétlenül negatív jelző. Csak őszinte. Az sem negatív, ha megemlítjük egy dalról, ami a csapból is folyik, hogy biztos sokaknak a könyökén jön már ki. Tényszerű. Őszinte. De mivel "megrendelésre" készítettem a cikket, átírtam.

Az indokláson viszont - hogy miért is nem szerencsés, ha az eredeti dalt kevésbé istenítjük - megakadt a szemem: "fontos mert ez az anyag több helyre is kimegy és jobb ha pozitív a cikk az eredeti dallal is". Több helyre? Hova? Tudtommal én csak a MyMusic részére írtam ezt. Végül kiderült, az együttes promójaként szeretnék használni az írást. Erről nem volt szó. Végül úgy döntöttem, bár nem egyeztettek erről velem előre, de végülis jó reklám, használják nyugodtan. Két kérésem volt - hogy legközelebb erről állapodjunk meg külön, és a nevem valamilyen formában jelenjen meg az anyagon, mégis csak az én írásom. Válaszul annyi érkezett: "nem a neved csak a mymusic-on jelenik meg a sajtóanyagban nem". Másik kérésemre érdemi választ nem kaptam. A MyMusic oldalán az írásaim mellett valóban ott szokott lenni a nevem. Az Impresszum oldalon egyelőre nem vagyok megemlítve.

A Klasszik Rádiót régen több alkalommal kaptam azon, hogy szó szerint beolvassák műsorajánlóimat. Arról sem volt szó. Ők úgy gondolták, nekik írtam, használhatják nyugodtan. Csak én gondolom, hogy lehetne ezt korrektebben is intézni?

A kitérő után következzen a cikk, ami rendelésre pozitív:


Larry Hangman túlexponált képe a napfényről

Tavaly nyáron jelent meg az Anima Sound System Tedd a Napfényt be a számba című, sorban a tizedik lemeze, aminek címadó dala hamar a rádiók kedvence lett. Kedvesen bugyuta leányének, némi elektronika – ez a szám kulcsa a sikerhez. Persze az elektronikus vonal rögtön le is csapott a slágerre, több DJ készített belőle remixet, most viszont elkészült egy feldolgozás, ami azokkal is megkedveltetheti ezt a dalt, akik eddig ódzkodtak tőle. Larry Hangman duettet varázsolt a magányos merengésből!


Prieger Fanni már korábban is közreműködött Anima számokban – emlékezzünk csak vissza a Tekerd című dalra (http://www.youtube.com/watch?v=MDO0kSSIf4I ) -, ám a tavaly megjelent album az első, amin már főállású énekesnőként szerepel. Az azóta 18 évesre cseperedett énekes lány egy interjúban elmondta, nem szereti a hazai alterrockot, mert az az ő szavaival élve “lejárt lemez”, és “mindenki a Kispált majmolja”. Hogy vajon mit szól ahhoz, hogy csupa napsugár dalukat ezúttal a hazai alternatív világ egyik szupercsapata vette kezelésbe, nem tudjuk, de az biztos, hogy a Larry Hangman-féle Tedd a Napfényt be a számba jóval összetettebb és ezáltal sokkal érdekesebb, mint az eddig a neten fellelhető DJ remixek.

A dalhoz az Anima Sound System nemrég Párizsban és Budapesten forgatott klipet, összehasonlítási alapul álljon itt ez, utána lássuk, hogy is van ez a remix dolog.

A slágerhez több hazai előadó is hozzányúlt már, így létezik belőle többek között Tommy Brutkho, Stereo Killaz, Tits & Clits és Easy Life Natural verzió is, Hangman-ék újraértelmezése azonban egészen más, mint ezek az elektronikába/dubstepbe hajló változatok, a dalból ugyanis egyfajta nosztalgiázó duettet csináltak.

Nem pakolták tele még több elektronikus, monoton zajjal, hanem tettek bele élő hangszereket, itt-ott basszusgitárt, gitárt, dobot; a dalszöveget pedig átalakították picit, hogy Fanni ezúttal Kanász Dusánnal énekelhessen. Teljesen új értelmet kap így az egész, és másfajta nosztalgia ez, mint amit eddig ontott magából a dal – nem egyedül merengés, közös emlék bontakozik ki a sorokból.

Egyfajta mentőmellény lehet ez azoknak, akik a dal eredetijét kevésbé kedvelték – a Larry Hangman változat új emlékeket kelthet bennünk, ha a rádióból újra a Napfény dől a szánkba. Hallgassátok és szeressétek:

Tedd a napfenyt be a szamba - larry hangman by larry hangman

Első lemezkritikám - remélhetőleg nem lesz belőlem "megmondó ember"

Március közepén a MyMusic-nál eljött a nagy pillanat, amikor is rám bíztak egy frissen megjelent lemezt, hogy írjak róla lemezkritikát. Őszintén szólva igencsak óckodtam a dologtól, mert sosem szerettem a Fleur de Lille óta csak megmondó embereknek nevezett okoskodókat, akik néhány hallgatás után megmondják a tutit valakinek a több hónapos, sokszor sok éves munkájáról. Ugyanakkor fúrta az oldalamat, hogy hogyan fogom majd megoldani, ha egyszer ilyen feladatom lesz, így elvállaltam a dolgot és nagy megkönnyebbülés volt, hogy egy olyan előadó lemezét kaptam elsőnek, akiket szeretek. Ez pedig a Whitesnake.

Alapos akartam lenni, úgyhogy - mivel, bár szeretem őket, eddig nem igazán hallgattam rendszeresen a Whitesnake-et - beszereztem gyorsan az eddigi összes lemezüket, hogy ha a sok évtizedes (!) lemaradást nem is tudom már behozni, legalább egyszer végighallgassak mindent, amit korábban csináltak, nehogy hiányozzon egy-egy jellegzetes hatás az előítéletekből, és, hogy mégis csak tudjam, mire számíthatok. Aztán április elején leadtam a véleményem.

Megjelenni csak jóval később jelent meg, ami miatt volt is némi utólagos korrigálandó, de végülis csak bekerültem a megmondó emberek közé. Vagy nem. Remélem nem. Én csak a véleményemet igyekeztem megfogalmazni. Hogy ez mennyire sikerült, azt döntse el az olvasó. S ha eldöntötte, nyugodtan ossza is meg velem, nyitott vagyok a vitára. Következzék a cikk.


Whitesnake –Forevermore: lemez és koncert Budapesten


Márciusban megjelent az egykori Deep Purple-torok, David Coverdale bandájának új albuma, és ez a fehér kígyó most tényleg harap! Igazi Whitesnake őserő, modern kiadásban, lehúzva a bőröket, ahogyan azt manapság kell – júliusban kiderül, mekkorát szól mindez élőben. Zengő pergő rajongóknak kihagyhatatlan!


 

Három évet kellett várnia a Whitesnake rajongóknak, hogy új albummal rukkoljon elő a csapat, de megérte várakozni – a márciusban megjelent album, a Forevermore határozottan hozza a 80-as évek feelinget, persze modern köntösbe bújtatva. Hogy garantálja-e a csapatnak a hírnevet az örökkévalóságba, az már egy másik kérdés, de ezt mindenki döntse el maga.

A lemez az eddig is legendás nevekkel együttműködő Frontiers Records gondozásában látott napvilágot, a megjelenés körüli hajcihőt pedig nem aprózták el – március 9-én Japánban debütált az új album, 25-én Európa-szerte, 29-én az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyság és Írország pedig majd április 18-án kerül sorra. A gyűjtők várhatnak a vinyl változatra is, a fanatikusoknak pedig Snake Pack néven egyedi borítós CD-vel kedveskednek majd, ami csak Angliában lesz beszerezhető, a lemezen két bonus track-kel és egy 132 oldalas magazinnal kiegészítve. Természetesen az album elérhető az iTunes-on és az Amazon-on is, a 2 bónusz dal pedig már  a nyárra ígért koncert albumot kívánja beharangozni.

Jó hír, hogy a felhajtáshoz hozzá tartozik a lemezbemutató világkörüli turné is, és a Whitesnake Budapestre is ellátogat, 2011. július 13-án, a Petőfi Csarnokban láthatjuk majd őket élőben. Addig bőven van még idő felkészülni az új lemezből, lássuk hát, miről is van szó.

Az alapjáraton 13 dalt tartalmazó Forevermore nem hoz igazán új színt ahhoz képest, amit a Whitesnake-től már megszokhattunk, ugyanakkor annyira erős album, hogy ez nem ejt csorbát a csapatra jellemző színvonalon. David Coverdale, Doug Aldrich, Reb Beach, Michael Devin és Brian Tichy – ezek a nevek garantálják a dalokból áradó profizmust. Olyan zene ez, ami nem a virtuóz megoldásoktól, precíz gitár szólóktól, vagy a jellegzetes, 80-as évekbeli dob hangzástól válik magával ragadóvá, hanem a profi kivitelezéstől.

Amint belecsapnak a húrokba az első számban, a Steal Your Heart Away-ben, máris hatalmába kerít minket a varázslat – mintha a 80-as évek elején repesztene az ember egy igazi nagy dög sportkocsival, bele az éjszakába, bőrdzsekiben, mindenre készen... „I want it all and I want it now!”-énekli Coverdale, és a jellegzetes glam/hard rock muzsika máris megbabonáz minket; így kell egy lemezt indítani! A tempó pedig majdnem a teljes albumon kitart – a címadó Forevermore-on kívül, ami tökéletes rock ballada (ezért taktikusan belőle lett a záró dal), még három szám (Easier Said Than Done, One of these Days és Fare Thee Well) mondható lassabb tempójúnak, de ezekből sem hiányzik a lendület és a lelkesedés.

Az első single a Love Will Set You Free lett, amihez videó is készült – az összhatás itt sem más, mint a zenét hallgatva: ilyen az, mikor az idős rockerek megmutatják, milyen az igazi rock’n’roll! Kaszinó, fények, rúdtáncos hölgy és zúzás a színpadon – az összhatás valamiért mégsem annyira ütős, de a zene mindent visz. Kíváncsi vagyok, hogy szólnak majd élőben. Ha sikerül hozniuk azt az energiát, ami az albumból árad, akkor fergeteges bulinak nézünk elébe.

Az új albummal engem meggyőzött a Whitesnake, annak ellenére, hogy nincs benne szinte semmi új, mégis olyan lemez a Forevermore, amit bármikor szívesen meghallgatok. Nálam a 10 pontból 8. Most már csak július 13-ig kell várni, a Petőfi Csarnokba jegyeket 9 900 Ft-os áron már lehet venni a koncertre.

Az album adatai:
Whitesnake – Forevermore (2011):

01. Steal Your Heart Away - 5:19
02. All Out of Luck - 5:28
03. Love Will Set You Free - 3:52
04. Easier Said Than Done - 5:13
05. Tell Me How - 4:40
06. I Need You (Shine a Light) - 3:49
07. One of These Days - 4:53
08. Love and Treat Me Right - 4:14
09. Dogs in the Street - 3:52
10. Fare Thee Well - 5:18
11. Whipping Boy Blues - 5:01
12. My Evil Ways - 4:33
13. Forevermore - 7:27

Közreműködő zenészek:

David Coverdale - ének, vokál
Doug Aldrich - gitár
Reb Beach (Winger) - gitár, vokál
Michael Devin - basszusgitár, vokál
Brian Tichy - dob, ütős hangszerek

közreműködik:
Timothy Drury - billentyűs hangszerek

Hát íme...

Létrehozom most ezt a blogot, ahol nyomonkövethető, mik foglalkoztatnak, miket csinálok mostanában. A kritika mindig jól jön.