Hova kerültem?

Ezen az oldalon Török Kati írásai gyűlnek.

Gondolatok zenéről, kultúráról, médiáról. Érdekességek és érthetetlenségek - hangzáskultúrán innen és túl.

Ha olvasod, annak örülök.
A visszajelzéseknek még inkább.

Hozzászólhatsz akár itt, akár a
gizellakatalin@gmail.com e-mail címen.

Jó szórakozást!

Feedek
Megosztás
"A zene azé, aki megműveli."

Ismerjétek meg a zenés műsort, aminek az asszisztense vagyok:

Vámos Miklós minden csütörtökön egy-egy közismert személyiséggel beszélget, és zenél. Néha slágereket, néha klasszikusokat megénekelve. A Kalózadásban nincsenek szabályok - a Rabindranath Tagore kalózhajó fedélzetén bármi megtörténhet.
További információ a képre kattintva.

Támogatás


Angol nyelvű tematikus oldal Budapestről:

Discover Budapest, learn English and discover Dan's piano music world. Meet native Hungarians, ask questions and share your photos and experiences.


Zene határok nélkül

Friss információk a zenei világból, érdekességek, újdonságok.

Zene és erőszak

A napokban terjedt el az interneten az Amnesty International kampánya, amelyben az erőszakkal kikényszerített vallomások ellen tiltakoznak sokkoló plakátokkal. Az egyiken Iggy Pop látható erőszakkal kicsikart vallomásával, miszerint „Justin Bieber a rock’n’roll jövője”. Hatásos reklám, és elgondolkoztatott zene és erőszak kapcsolatáról.

„Kínozz meg egy embert, és bármit be fog vallani.” – olvasható a plakáton. A kampányban Iggy Pop-on túl a Dalai Láma és Karl Lagerfeld is részt vesz, egytől-egyig összeverve, olyan kijelentések mögé állva, amelyet biztos, hogy nem gondolnak őszintén.

“Semmit sem ért el az életben az, akinek 50 éves korára nincsen Rolex karórája” – állítja a Dalai Láma, Karl Lagerfeld szerint pedig “A divat csúcsa a hawaii mintás ing és a tangapapucs”.

A kampány a kínzással kikényszerített vallomások ellen szól, és az Amnesty International nemzetközi oldalán pontos leírást kaphatunk arról, mennyi féle módon csikarnak ki vallomásokat a fogvatartottakból világszerte. Iggy Pop és Justin Bieber párosításával sikerült olyan összhatást elérni, hogy mindenki egyből felkapja a fejét a hirdetésre – a fókusz itt a fizikai erőszakon van, a zenei ismertség csupán hátszél az üzenet célbajuttatásához. Az akció PR fogásnak sem lenne utolsó, ám ez esetben jó ügyet szolgál.

A zene ugyanakkor kellemetlen is lehet, és használható katonai céllal is. A BBC pár éve arról számolt be, hogy az Egyesült Államok katonái iraki hadifoglyokat igyekeztek zenével megtörni. Gyermekdalokat – például a Szezám utca zenéjét – és Metallica dalokat játszottak nekik folyamatosan, hogy az alvás megvonásával és a konstans, számukra kulturálisan idegen zenétől megtörjenek, és könnyebben megeredjen a nyelvük. Mark Hadsell, az amerikai hadsereg lélektani műveleti osztályának őrmestere a Newsweek magazinnak így összegezte az eljárás hatásmechanizmusát:

“Ezek az emberek nem hallottak heavy metal-t. Nem tudják befogadni. Ha 24 órán keresztül játsszuk nekik, az agy és test funkciói kezdenek megcsúszni, a gondolkodás lelassul, és az akarat megtörik. Ekkor jövünk mi és kezdünk beszélni velük.”

De nem csak a Metallica az egyedüli zenekar, aki belekeveredett ilyen ügyletekbe. 1989-ben Panamában a Noriega-t körülfogó amerikai csapatok a lélektani hadviselés részeként Van Halen Panama című számát játszották non stop, megint máshol pedig az alvásmegvonáshoz alkalmaztak black metal zenét.

A módszer ellen tiltakozva nem csak az Amnesty International kongatta meg a vészharangot, a zenészek is elhatárolódtak a zene kínzó eszközként alkalmazásától. 2008-ban Zero dB néven indítottak egy kezdeményezést, amelynek célja felhívni a közvélemény figyelmét a jelenség létezésére, és arra buzdítani a kormányokat és az ENSZ tagjait, hogy tegyenek a gyakorlat visszaszorításáért. A Szezám utca zenéjének szerzője mellett olyan előadók csatlakoztak a kezdeményezhez, mint például Tom Morello, a Massive Attack, az REM, a The Roots, a Rise Against, a Pearl Jam, Trent Reznor, Jackson Browne, T-Bone Burnett, David Byrne, és a Skinny Puppy.

Amellett, hogy az eljárás személyiségi jogokat sért, a dolog nemzetközi szerzői jogi szempontból is aggályos – ugyanis, ha egy dalt nem magáncélú felhasználásra játszanak le, akkor azért jogdíjat kell fizetni. Ez pedig a Guantanamóban használt dalok kapcsán feltehetően nem történt meg, ahogy arról a The Guardian David Gray Babylon című dala kapcsán beszámolt 2008-ban.

Mindegy, hogy milyen zenéről van szó, folyamatos, hangos ismétlés mellett bármilyen hang hatás kínzó eszközzé válhat. Az emberi hallás sajátosságain és a fájdalomküszöb megléte mellett pszichikai hatása, ami igazán veszélyes. Nem véletlen, hogy a pop kultúrában is megjelent a zene, hang és fény együttes használata, mint manipuláló módszer. A Clockwork Orange-ben például a főszereplőt brutális agymosási kísérletnek vetik alá, aminek hatására bizonyos klasszikus zenei darabok hallatán fizikai fájdalmat képes érezni.

Borzalmas, hogy ilyen célra is használható a zene, de fontos, hogy tudjunk róla. Bízzunk benne, hogy a nemzetközi felháborodás célt ér, és ezt a módszert sehol nem használják többet.

Ha szeretnétek többet megtudni a témáról, a Wikipedia oldala jó kiindulási pont.

Lezárásképp szóljon Alanis Morissette Utopia című dala – a szebb jövő reményében.

 

Teret a hangnak! – az együtt éneklés öröme


Fotó: http://www.theblazingcenter.com

Szombaton a józsefvárosi Palotanegyedben kerül megrendezésre a Kórusok Éjszakája, egy önszerveződő rendezvény, ami azt tűzte ki céljául, hogy változtasson a kórusokhoz való hozzáállásunkon. Kórusban énekelni ugyanis sokak szerint ciki, pedig az együtt éneklés örömét bárki megtapasztalhatja, aki nem szívbajos kipróbálni magát. Ráadásul ma már nem feltétlenül csak a klasszikus énekeket gyakorolhatjuk csoportostul – bár a kórusban éneklés még mindig szubkultúrának számít, az utóbbi években látványos fejlődésen ment keresztül a műfaj.

Ez annak is köszönhető, hogy az internettel kinyílt a világ – elavult megállapításnak hangzik, de azzal, hogy a különböző megosztó oldalakon tájékozódni lehetett arról, hol tart a dolog a világ különböző részein, új távlatok nyíltak meg. Annak idején én is énekeltem az iskolai kórusban, ami tanítás előtti próbákból állt, amiért felcseperedvén egyre kevésbé lelkesedtünk, mert ugyan mi fejlődtünk, de mindig ugyanazokat a hagyományos kórusműket kellett énekeljük. Az iskolai kórus lét csúcsa az volt, hogy az ember elénekelhette az Ave Maria szólóját a karácsonyi hangversenyen. Félreértés ne essék, ettől még szerettem a kórus létet, mert jó kis csapat verbúválódott össze, és sok mókás élményben volt együtt részünk – viszont mindig irigykedve vártuk a szomszéd iskola kórusát, akik a hagyományos dalok mellett gospeleket és modern slágereket is átdolgoztak.

Amerikában a gospel kórusok megítélése teljesen más, mint az itthoni kórusoké – gospel kórusban énekelni menő dolognak számít (ami nyilván a műfaj zenei sajátosságának is köszönhető), és, mivel annyi világsztárról derült már ki, hogy fiatal korában gospelt énekelve tűnt ki a tömegből, ez az elfoglaltság a tinik szemében is más megítélést nyert. Karácsony környékén rendszeresen látni gospel koncertek plakátjait, és aki részese volt már ilyennek, az tudja, hogy mennyivel vidámabb az egész, mint a hagyományos karácsonyi hangversenyek. A Harlem Gospel Choir talán a legismertebb ilyen kórus idehaza, akikre elég ránézni, hogy az ember elmosolyodjon – a felemelő dalok mellett megjelenésükre is sokat adnak: a színes fellépő ruhák és a szolid, de egységes koreográfia sokat dob az összhatáson.

Hogy a kórus kultúra életben maradhasson, és mind több ember szeresse meg az együtt éneklést, jópáran szakítottak a hagyományos kórus irodalommal, és aktuális slágereket gyúrtak át kórusművekké. A Pitch Perfect című film eltúlzott, nagyon amerikai világában is a nyerő kombináció a mash-up jelleggel összegyúrt ének, trendi koreográfiával. Ugyan ezt én már túlzásnak tartom, de vannak kreatív csapatok, akik ízléses határok közt valósítanak meg hasonló elképzelést.

Ilyen például a UC Men’s Octett, akik mindig aktuális slágereket, vagy örökzöldeket dolgoznak át többszólamú művé.

A dolog azonban meg is fordítható. Imogen Heap Just For Now című, eredetileg loop technikával előadható, egyszemélyes dalát például számos kórus előadta már, és a Hide and Seek is igen népszerű tőle. Ezen a felvételen a Washingtoni Egyetem kórusával közösen énekli ezt a dalt:

Az acappella a tehetségkutatókban is időről-időre feltűnik – legutóbb például a Fool Moon-ra kapta fel mindenki a fejét A Dal válogatásain. Persze őket is igyekeznek beszorítani a fiú csapat kategóriába, hiszen a látvány az igazán eladható, de nem vitatható el tőlük, hogy sokat tettek azért, hogy felhívják az emberek figyelmét az emberi hangban rejlő lehetőségekre.

Acappella téren nekem az egyik kedvencem a dán Local Vocal best of 90-es évek összeállítása. Biztos vagyok benne, hogy mosolyt csalnak videójukkal bárki arcára, aki ebben az időszakban volt fiatal.

Amellett, hogy profin adják elő az ügyesen összefésült sláger csokrot, a minimalista, mégis szórakoztató klippel arra is rámutatnak, hogy bárki énekelhet kórusban – fiataltól az idősekig, férfiak és nők vegyesen, nincs semmilyen korlát, csak az elszántság szükséges. Maga a gyakorlás pedig kifejezetten jó móka.

Kórusban énekelni kikapcsolja az embert, hiszen muszáj odafigyelnie nem csak saját magára, de a többiekre is – igazi csapatmunkát igényel, növeli az empátiás készséget, és állítólag még a szervekre is jó hatással van az éneklés, mint tevékenység.

A szombati programok a Kórusok Éjszakáján a Palotanegyedben erre szeretnék felhívni a figyelmet, és remélhetőleg közelebb hozzák a kórusokat – de főleg az éneklést - az átlag emberekhez. Flashmobok, interaktív produkciók, hagyományos és utca koncertek, éneklő utca – változatos programot ígérnek.

Én mindenkinek javaslom, hogy próbálja ki, milyen másokkal együtt énekelni, mert veszíteni valónk nincs, viszont új élménnyel gazdagodhatunk. Legrosszabb esetben a végeredmény hamiskás lesz – de attól lesz igazán emberi.

 

Népzene napjainkban – retro, hagyományőrzés vagy önámítás?

“A népzene az ország lelke. Az az ország, mely megtagadja népzenéjét, rászolgált arra, hogy amikor feleszmél, mást se találjon, csak Coca Colát.” – tartja Dr. Maya V. Patel, a rejtélyes okosság-gyáros, akiről nem lehet pontos információt találni az interneten. Elég lesújtó vélemény, ugyanakkor érdemes elgondolkodni rajta, milyen értéket képvisel a népzene, és mennyire van jelen hétköznapjainkban. Pár éve új hullám indult a hagyományok népszerűsítésére, de azzal, hogy régi dallamainkat új köntösbe bújtatjuk, teszünk-e valamit megmentésükért?


A népzene eredetéből fakadóan az egyik legőszintébb önkifejezési forma. Ahogyan Bartók Béla fogalmazott: “A népzene a természet tüneménye. Ez az alkotás ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szervezetei, a virágok, az állatok. Éppen ezért olyan gyönyörű, olyan tökéletes a népzene. Ezek a dallamok a művészi tökéletesség megtestesítői. Példái annak, miként lehet legkisebb formában, legszerényebb eszközökkel valamilyen zenei gondolatot legtökéletesebben kifejezni.”

Talán ez az őszinteség a kulcsa annak, hogy a népzene ekkora hatást gyakorol ránk. Ha az általános iskolai ének órákból csak néhány népdal is ragadt meg fejünkben, akkor is egyből felismerjük, ha felcseng egy jellegzetes hegedűszólam, és hagyományaink egy-egy dallamát szólaltatja meg. A Kodály-módszer alapvetően határozza meg általános zenei műveltségünket, a népzene mégis a háttérbe szorult az idők folyamán. Bár a hagyományőrzés mindenkor egyfajta nemzeti kötelesség, sokakból éppen ez a kötelező jelleg vált ki elutasítást, idegenkedést a népzene felé. Pedig az egyszerű daloknak erejük van, és ma is van jópár zenekar, akik méltón folytatják a tradíciót.

2005 körül lehetett valami a levegőben, mert akkortájt kezdték a zenei előadók újra felfedezni maguknak a népzenében rejlő lehetőségeket. Mivel a népdalok mélyen a tudatunkbaivódtak gyerekkorunkban, egy-egy ismert dallam újragondolása akár komoly zenepiaci bevétel forrása is lehet. Az új trend új előadókat hozott magával, megszületett a Holdviola együttes, beindult a Napra és a Nox. A hagyományos énekeket alternatív – hol elektronikus/etno/világzenei - köntösbe bújtató csapatok hangzásvilágának újszerűsége elsöprő sikert aratott mind a slágerlistákon, mind a különböző zenei tehetségkutatókon. A Nox például 2005-ben az Eurovíziós Dalfesztiválon a 12. helyet szerezte meg Magyarországnak.

A látványos produkciók jól működnek a színpadon, ugyanakkor zenei értelemben nem képviselnek jelentős előremutatást. Persze a trend meglovaglása csak az érem egyik oldala, mert van nekünk például a Csík Zenekar, akik a Quimby slágerét még emlékezetesebbé tették népzenei motívumaikkal, és mára már többen ismerik az általuk előadott változatot, mint az eredetit. Az igényes népzenei betét “kelendő”, így nem ritka, hogy hegedű, csemballó, vagy éppen furulya szó díszít már ismert zenéket.

A különböző zenei stílusok keveréséből sokszor érdekes új “műfajok” születnek. A cimkék kedvelőinek ajánlom a magukat “Szittya népi rákkenról” csapatnak aposztrofáló Folk Error zenekart, akik a népzenét rock and rollal keverték.

Az ilyen hibrid megoldásokat persze sokan rossz szemmel nézik, mondván, hogy a népzenét “beszennyezi” a modern zaj, és az csak egymagában képviselheti a tiszta tradíciót. Azért szép számmal találni olyan együtteseket is, akik valóban a hagyományőrzésre fektetik a hangsúlyt, és igyekeznek minél szélesebb réteghez eljuttatni az ismert, és kevésbé felkapott népdalokat. Ilyen például az Anyám és nyulam nevű csapat, amely csupa fiatalból áll, és – ugyan basszusgitárral kiegészülve – eredeti hangszereken szólaltat meg valódi népdalokat.

Népzenei, illetve ahhoz húzó kínálat tehát bőven akad a piacon, ugyanakkor, hogy mennyire kezeljük helyiértékén a dolgot, az jó kérdés. Sajnos a gyenge iskolai zeneoktatás és a média által is sugallt elvont, gyakran szélsőségesen elfogult vagy előítéletekkel teli kép a népzenéről nem segíti a műfaj valódi értékének objektív megítélését. A népzenéhez való hozzáállás így abszolút a befogadó nyitottságán múlik.

Klasszikus a futószalagról

Múlt héten pár napot Prágában és környékén tölthettem családommal, bejárva picit Dél-Csehországot, megkóstolva a helyi ételeket, és persze a cseh sör sem maradhatott ki. Kellemes nyaralás volt, prágai tartózkodásunkat pedig egy igazi, turistáknak szervezett klasszikus zenei koncert színesítette, ami számomra egészen új élmény volt. Erről szól következő beszámolóm.


Prága és a Moldva – Smetana megihletője


Prágában sétálni nem csak a történelmi belváros, a rengeteg torony és szép templomok miatt, vagy a Károly-hídért és az Orloj minden órában életrekelő alakjaiért érdemes. Az arany városnak egészen elbűvölő hangulata van, így nem csoda, hogy Európa egyik kiemelkedő művészeti központjává nőtte ki magát. A kulturális élet pedig ebben a városban nem szorul csak a falak közé – a sétálóutcákat járva pantomim művészekkel, utcaszínházi előadásokkal találkozhat az ember. És zenével!


Első találkozásom Prágával igazán felejthetetlenre sikerült. Prága utcáin sétálva az ember csak kapkodja a fejét, csodálja a szebbnél-szebb épületeket, a templomokat, és azt, miként keverednek a különböző korok és maradnak mégis összhangban egymással. A Moldva egyik oldalán ott a történelem – a vár, a sétáló utcák, a lépcsős lejáró a város szívébe -, másik oldalán a modern építészet egyik ikonja, a Táncoló ház, a két oldalt pedig több híd is összeköti, köztük Európa egyik legrégebbije, a Károly-híd. A folyón is nagy a nyüzsgés – nyáron több helyről is indulnak városnéző hajók és vizibiciklizni is lehet.

A legnagyobb látványosság mégis az óvárosi központ, és a városháza oldalán található óramű, az Orloj, amely az 1400-as évek óta a tér nevezetessége. A szerkezet 1597 óta minden órában életre kel – a felső ablakokban körbe járnak az apostolok, a csengettyűt rázó csontváz pedig emlékeztet minket az emberi élet múlandóságára. Az óramű megépítésének hatszázadik évfordulóját tavaly különleges fényjátékkal ünnepelték, amit nem lát mindennap az ember:

Az ablakokban körbejáró apostolok hatalmas tömegeket vonzanak, gyakorlatilag mire egészet üt az óra, az egész tér megtelik turistákkal. Délben a mutatványt trombitaszó is kíséri, a műsort követően pedig hömpölyög a nézelődők serege a kisutcákban.

Természetesen a központ sétálóutcái itt sem sokban különböznek bármelyik másik európai városétól – egymást érik a szuvenír boltok, kávézók, éttermek; a zenére vágyókat pedig utcai jegyárusok invitálják az aznap esti előadásokra. A legtöbbször azokat is, akik még nem is tudnak ilyen irányú vágyaikról.

Mivel régóta szerettem volna Vivaldi Négy évszakját élőben hallani, és az egyik előadás éppen ezt kínálta, hagytuk magunkat rábeszélni a részvételre, és öt tagú családunkat a jegyárus végül 2 felnőtt-  és egy diák jegy áráért előjegyezte az esti koncertre. Volt még 4 óránk rácsodálkozni a városra, majd visszatértünk az óvárosba és elfoglaltuk helyeinket a Klementinum tükrös kápolnájában.

Nem voltak nagy elvárásaink, hiszen az a koncert, amit rutinszerűen, kifejezetten turistáknak szerveznek, nem hasonlítható hagyományos értelemben vett klasszikus koncertekhez.  A műsoron csupa klasszikus sláger – Mozart Kis éji zenéjétől, Bach Air című művén és Pachelbel Kánonján át, Vivaldi Négy évszakjának nyaráig -, bele kalkulálva, hogy nem feltétlenül műértők teszik majd ki a hallgatóság zömét. Ha Prágában van az ember, nem maradhat el Smetana Moldvája sem, így ez is szerepelt a műsoron.

Az előadás érdekes élménnyel tett minket gazdagabbá. A Chamber Ensemble Musica Pragensis négy vonósa és Marie Nováková orgonista röpke egy órán keresztül játszotta a slágereket, mialatt a megfáradt turisták a bájosan pontatlan zenében elmélyülve pihentethették megfáradt lábaikat. Az egész futószalagszerűen rutinosan történt, némi mosollyal kísérve a darabok közt, de sokszor a tételek között is felcsattanó tapsot – ami a közönség klasszikus zenei jártasságát méltóztatott bizonyítani.

Minden tökéletlensége ellenére élmény volt a fárasztó városnézés után szusszanni picit ebben a furcsa közegben, aminek hangulatát a megfáradt turisták és a gyönyörű kápolna közötti kontraszt határozta meg. Prágában a Moldvát hallani pedig megfizethetetlen. Még akkor is, ha kicsit pontatlan.

Végezetül pedig egy örök kedvenc átgondolása triphop-ban: Moldva másképp

Vltava trip-hop rmx by starenka

Nyár elején A tavaszhoz

Ez a bejegyzés más, mint a többi, mert ezúttal nem egy új cikket szeretnék közzétenni, hanem egy élményt. Gyerekkorom óta tanulok zongorázni, kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Sajnos zenei tanulmányaimat jópár éve félbehagytam, mert úgy ítéltem meg, nincs elég időm foglalkozni vele. Néhány éve újra hivatalos keretek közt folytatom a zongora tanulást, és már nagyon sajnálom azt a kihagyott 7 évet. Persze az sem telt zenélés nélkül, de az egy másik történet.

Ma volt a zeneiskolában a továbbképzősök hangversenye, amire egész évben készültünk. András Boglárka, a tanszék vezetője és zongora tanárom rengeteg türelemmel és kitartással vette át velem újra és újra a hangokat, billentenivalókat. Végül ez lett az eredménye. Először éreztem azt, hogy nem sikerült rosszul. Van benne lámpaláz, melléütés, menthetetlenül Katisan - de úgy érzem, megérett.

 

Ismét klasszikus, másképp

Nigel Kennedy-ről szerettem megírni ezt a cikket. Előtte nem nagyon ismertem, de érdemes volt utánajárni, mert hihetetlen egy pofa. Csak a móka kedvéért, íme egy videó róla:

Szerintem nagyon kedves jelenség. Remélem, ez a cikkből is kiderül. Íme.


Nigel Kennedy – a klasszikus zene fenegyereke

Van, aki faragatlannak, groteszknek tartja. Mások szerint ő a tökéletes közvetítő a fiatalság és a klasszikus zene között. Jimi Hendrix Beethoven művében? Nigel Kennedy nem ismer korlátokat.


 

„Egész életemben egyetlen brit hegedűstől sem hallottam még ilyen merész és mámorító előadást. Kennedy játéka egy magasabb rendű érettségről tanúskodik. A világ egyetlen hegedűművésze sem lenne képes ilyen gördülékeny átmenetre különböző stílusok között!” - egy kritika Nigel Kennedy játékáról…

„Mondhatják, ha akarják, hogy komolyzenét játszó hegedűs vagyok, de én mindig egy olyan muzsikusként látom magam, aki a zenének nem csak egy részét játssza.” - …és véleménye önmagáról.

Nigel Kennedy 1956-ban született, olyan családba, ahol a felmenők közt csupa kiváló zenész található. Nem csoda, hogy ő is hamar kimutatta tehetségét – hatévesen már hegedülni kezdett és Yehudi Menuhin annyira ügyesnek találta, hogy helyet biztosított számára világhírű iskolájában –mint halála után kiderült – ingyen és bérmentve. 16 évesen a rangos New York-i Julliard Schoolban Dorothy Delay növendéke lett, Stéphane Grappellitől pedig a dzsesszimprovizáció rejtelmeit ismerte meg.

1977-ben debütált a Royal Festival Hallban – a Londoni Filharmonikusokkal Ricardo Muti vezényletével adta elő Mendelssohn Hegedűversenyét -, a 80-as években játszott a Berlini Filharmonikusokkal és a New York-iakkal, mára már bejárta mind az öt kontinenst, a világ vezető zenekarainak élén. 1999-ben, a koszovói háború után ő volt az első nyugati művész, aki Belgrádban szerepelt, Bachhal és Bartókkal műsorán telt házas koncertet adott.

Ars poeticájának tartja a komolyzene népszerűsítését, főleg a fiatalok körében, és erre megoldásként előszeretettel kever különböző műfajokat, működik közre könnyűzenei előadásokban, ad jazz koncerteket. Jimi Hendrix és a Doors zenekar szerzeményeit előszeretettel játssza saját feldolgozásában, dolgozott már a The Who együttessel és Kate Bush-sal, és két Sarah Brightman dalban is közreműködik. Gyakran használ előadásaiban improvizatív elemeket: ilyen például a bevezetőnkben említett Jimi Hendrix ihlette kadenciája Beethoven Hegedűversenyéhez.

Számos lemeze megjelent már, nem csak klasszikus, jazz műfajban is. Élő felvételek is időről-időre megjelennek tőle, és népszerűségét jelzi, hogy amellett, hogy albumaiból több 100 000 példány kel el minden évben, 1989-es lemezével - Vivaldi: A négy évszak – a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült. Ebből több mint 2 millió példányt adott el, egy évig az Egyesült Királyság klasszikus zenei listájának élén időzve. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 30 másodpercenként újabb vásárló volt kíváncsi előadására.

2001-ben Nagy-Britanniában az év művészének választották, 2002-től a Lengyel Kamarazenekar művészeti vezetője lett. Amerre jár, nagy port kavar, reméljük még sokáig szórakoztat minket.

 

Legelső írásom, még a Klasszik Rádiónak

Ígértem, hogy keresek majd klasszikus zenei cikkeket is, elsőként álljon itt az az írás, amit próba cikként csináltam, saját témára. Végül az oldalra is kikerült, amiért nagyon hálás voltam - rengeteg keresgélés és ötletelés előzte meg elkészültét, mégis csak első saját ötletem megnyilvánulása volt, és addig sosem próbálkoztam írással. Utólag visszaolvasva annyira nem nagy durranás, de informatív. Aktualitását már elvesztette, de büszke vagyok rá, mint elsőszülött gyermekre.


Nem csak 18 éven aluliaknak

Első koncertélményünknek nem kell feltétlenül tudatosodnia, de hozzásegíthet minket, hogy ne idegenkedjünk ének órán egy-egy klasszikus darab megismerésétől. Kezdjük korán – csak a javunkra válhat.


 

Ismerkedésünk a zenével már születésünk előtt megkezdődik. Kutatások is igazolják a klasszikus zene jótékony hatását, így megismerését sosem lehet elég hamar kezdeni. A Pannon Filharmonikusok Pocaklakó Programja épp ezért a kismamák számára a zenekar pécsi hangversenyeire (előzetes bejelentkezés után) ingyenes belépést biztosít.

A Magyar Rádió idén indított Zeneovija annyira népszerű, hogy máris elfogyott az összes jegy. Ha 3 év alatti gyermekünket hasonló zenés programra szeretnénk vinni, választhatjuk a Művészetek Palotájának Ringató foglalkozásait, minden héten szerdán.

Az Operaház is kínál programokat gyerekeknek – „Hangszervarázs” és Csengő-bongó délutánjain egy-egy hangszert, hangszercsoportot mutatnak be játékos formában. A tavalyi sikerek után folytatódnak operaismertető előadásaik is - januártól júniusig 8 opera esti, illetve délelőtti előadásai tekinthetők meg.

A nagyobbakat ifjúsági sorozataival várja a Művészetek Palotája. A Filharmonia Budapest szervezésében Mesélő Muzsika címen indult koncertsorozat – olyan darabokból szemezgettek, melyek kellően könnyedek és csodálatosak, hogy felkeltsék az ifjúság figyelmét. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem előadásai emellett diákigazolvánnyal továbbra is vásárolható jegy 300 Ft-ért.

Ha vidékre utaznánk, kellemes családi program lehet Pécsett a Pannon Filharmonikusok Segítség, komolyzene! sorozata – a szombati hangversenyeken oldott hangulatban ismerkedhetünk közösen a klasszikus zene nem annyira komor világával, a legkisebbeket pedig játszóház várja.