Hova kerültem?

Ezen az oldalon Török Kati írásai gyűlnek.

Gondolatok zenéről, kultúráról, médiáról. Érdekességek és érthetetlenségek - hangzáskultúrán innen és túl.

Ha olvasod, annak örülök.
A visszajelzéseknek még inkább.

Hozzászólhatsz akár itt, akár a
gizellakatalin@gmail.com e-mail címen.

Jó szórakozást!

Feedek
Megosztás
"A zene azé, aki megműveli."

Ismerjétek meg a zenés műsort, aminek az asszisztense vagyok:

Vámos Miklós minden csütörtökön egy-egy közismert személyiséggel beszélget, és zenél. Néha slágereket, néha klasszikusokat megénekelve. A Kalózadásban nincsenek szabályok - a Rabindranath Tagore kalózhajó fedélzetén bármi megtörténhet.
További információ a képre kattintva.

Támogatás


Angol nyelvű tematikus oldal Budapestről:

Discover Budapest, learn English and discover Dan's piano music world. Meet native Hungarians, ask questions and share your photos and experiences.


Zene határok nélkül

Friss információk a zenei világból, érdekességek, újdonságok.

Zene és erőszak

A napokban terjedt el az interneten az Amnesty International kampánya, amelyben az erőszakkal kikényszerített vallomások ellen tiltakoznak sokkoló plakátokkal. Az egyiken Iggy Pop látható erőszakkal kicsikart vallomásával, miszerint „Justin Bieber a rock’n’roll jövője”. Hatásos reklám, és elgondolkoztatott zene és erőszak kapcsolatáról.

„Kínozz meg egy embert, és bármit be fog vallani.” – olvasható a plakáton. A kampányban Iggy Pop-on túl a Dalai Láma és Karl Lagerfeld is részt vesz, egytől-egyig összeverve, olyan kijelentések mögé állva, amelyet biztos, hogy nem gondolnak őszintén.

“Semmit sem ért el az életben az, akinek 50 éves korára nincsen Rolex karórája” – állítja a Dalai Láma, Karl Lagerfeld szerint pedig “A divat csúcsa a hawaii mintás ing és a tangapapucs”.

A kampány a kínzással kikényszerített vallomások ellen szól, és az Amnesty International nemzetközi oldalán pontos leírást kaphatunk arról, mennyi féle módon csikarnak ki vallomásokat a fogvatartottakból világszerte. Iggy Pop és Justin Bieber párosításával sikerült olyan összhatást elérni, hogy mindenki egyből felkapja a fejét a hirdetésre – a fókusz itt a fizikai erőszakon van, a zenei ismertség csupán hátszél az üzenet célbajuttatásához. Az akció PR fogásnak sem lenne utolsó, ám ez esetben jó ügyet szolgál.

A zene ugyanakkor kellemetlen is lehet, és használható katonai céllal is. A BBC pár éve arról számolt be, hogy az Egyesült Államok katonái iraki hadifoglyokat igyekeztek zenével megtörni. Gyermekdalokat – például a Szezám utca zenéjét – és Metallica dalokat játszottak nekik folyamatosan, hogy az alvás megvonásával és a konstans, számukra kulturálisan idegen zenétől megtörjenek, és könnyebben megeredjen a nyelvük. Mark Hadsell, az amerikai hadsereg lélektani műveleti osztályának őrmestere a Newsweek magazinnak így összegezte az eljárás hatásmechanizmusát:

“Ezek az emberek nem hallottak heavy metal-t. Nem tudják befogadni. Ha 24 órán keresztül játsszuk nekik, az agy és test funkciói kezdenek megcsúszni, a gondolkodás lelassul, és az akarat megtörik. Ekkor jövünk mi és kezdünk beszélni velük.”

De nem csak a Metallica az egyedüli zenekar, aki belekeveredett ilyen ügyletekbe. 1989-ben Panamában a Noriega-t körülfogó amerikai csapatok a lélektani hadviselés részeként Van Halen Panama című számát játszották non stop, megint máshol pedig az alvásmegvonáshoz alkalmaztak black metal zenét.

A módszer ellen tiltakozva nem csak az Amnesty International kongatta meg a vészharangot, a zenészek is elhatárolódtak a zene kínzó eszközként alkalmazásától. 2008-ban Zero dB néven indítottak egy kezdeményezést, amelynek célja felhívni a közvélemény figyelmét a jelenség létezésére, és arra buzdítani a kormányokat és az ENSZ tagjait, hogy tegyenek a gyakorlat visszaszorításáért. A Szezám utca zenéjének szerzője mellett olyan előadók csatlakoztak a kezdeményezhez, mint például Tom Morello, a Massive Attack, az REM, a The Roots, a Rise Against, a Pearl Jam, Trent Reznor, Jackson Browne, T-Bone Burnett, David Byrne, és a Skinny Puppy.

Amellett, hogy az eljárás személyiségi jogokat sért, a dolog nemzetközi szerzői jogi szempontból is aggályos – ugyanis, ha egy dalt nem magáncélú felhasználásra játszanak le, akkor azért jogdíjat kell fizetni. Ez pedig a Guantanamóban használt dalok kapcsán feltehetően nem történt meg, ahogy arról a The Guardian David Gray Babylon című dala kapcsán beszámolt 2008-ban.

Mindegy, hogy milyen zenéről van szó, folyamatos, hangos ismétlés mellett bármilyen hang hatás kínzó eszközzé válhat. Az emberi hallás sajátosságain és a fájdalomküszöb megléte mellett pszichikai hatása, ami igazán veszélyes. Nem véletlen, hogy a pop kultúrában is megjelent a zene, hang és fény együttes használata, mint manipuláló módszer. A Clockwork Orange-ben például a főszereplőt brutális agymosási kísérletnek vetik alá, aminek hatására bizonyos klasszikus zenei darabok hallatán fizikai fájdalmat képes érezni.

Borzalmas, hogy ilyen célra is használható a zene, de fontos, hogy tudjunk róla. Bízzunk benne, hogy a nemzetközi felháborodás célt ér, és ezt a módszert sehol nem használják többet.

Ha szeretnétek többet megtudni a témáról, a Wikipedia oldala jó kiindulási pont.

Lezárásképp szóljon Alanis Morissette Utopia című dala – a szebb jövő reményében.

 

A zenélő nyomtatott világ kapujában

Olyan fejlesztésről olvastam a Kreatív Online-on, ami teljesen lenyűgözött. Egy nyomtatott reklám kampányról számolt be a magazin, ami érintőképernyőként hang generálására képes. A hirdetés egy ételeket forgalmazó cég megbízásából készült, és a termékeik által előidézett íz kavalkádra volt hivatott felhívni a figyelmet. A jól sikerült kampány engem mégis a technikai megvalósításával nyűgözött le – aminek kicsit jobban utánajártam.


Tulajdonképp miről is van szó?

Egy zenélő plakátról, amihez, ha hozzáérünk, mobiltelefonunk segítségével zenét generálunk. Ehhez technológiailag szükség van egy Bluetooth-kapcsolatot létesíteni képes mobileszközre, és a plakát felületére, mint érintőképernyőkre. A Grey London által megálmodott, konduktív tintával készített plakát a Novalia szoftvercég papíralapú alkalmazását veszi alapul. A tintának köszönhetően az egész felület úgy működik, mint egy hatalmas érintőképernyő – arról, hogy hol értünk hozzá, Bluetooth-kapcsolaton keresztül ad jelet telefonunknak, ami a hozzá kapcsolt alkalmazásban megszólaltatja az előre beprogramozott hangot. Egyfajta mesterséges szinesztézia ez – a Flavour Shots előre bekevert olajos fűszerpác reklámjában nekem külön tetszik az ízek sokszínűségének és a hangoknak a párhuzamba állítása.

The Sound of Taste - Feel Flavour from Grey London on Vimeo.

Aztán, ahogy a videót nézegettem, egyre kiváncsibb lettem magára az anyagra, amivel ez megvalósítható. Konduktív tintáról eddig nem nagyon hallottam, de kíváncsi voltam, mióta létezik, és honnan ered.

A konduktív tinta megalkotásához az vezetett, hogy négy egyetemi jóbarát szerette volna, hogy az emberi test és az elektronika közt közvetlen kapcsolatot tudjanak létesíteni. Ezért olyan anyagot kerestek, ami közvetlenül az emberi bőrön képes kapcsolatot teremteni szövet és elektronika közt. Mivel ilyen anyag még nem létezett, 6 hónap fejlesztői munka után előálltak a konduktív tintával – egy olyan folyadékkal, ami képes elektromos áram közvetítésére. Kezdetben fogalmuk sem volt róla, hogy ez az egész mire lesz jó, de amint fény derült ennek az anyagnak a létezésére, a világ minden szegletéből bombázni kezdték őket ötletekkel, hogy mi mindenre lehetne ezt használni.

Ahogy azt a tintát forgalmazó londoni start-up, a Bare Conductive egyik alapítója, Matt Johnson meséli a TEDxGateway előadásában, ők semmilyen irányban nem akartak korlátokat szabni az ötletelésnek, és minden felhasználási javaslatot örömmel fogadtak. Voltak, akik nyomtatott áramköröket és azok által kezelő felületeket terveztek a tintával, akár hagyományos eszközöket helyettesítve ezzel új anyagokkal (ilyen végsősoron a zenélő plakát is); mások egyszerű áramvezetőként használták papír dekorációk lámpává alakításához vagy zenélő, interaktív képeslapok gyártásához; megint mások pedig az elektronikai alapok oktatásának új, interaktív módját látták meg az anyagban. Hogy a végső felhasználási kör mi lesz, azt csak az idő dönti el – mindenesetre elgondolkodtató, hogy ezzel a módszerrel mennyi új lehetőség tárult elénk. Ha pedig a kezdetektől ilyen innovatív módon ismerjük meg az elektronikában rejlő potenciált, akkor azzal nézőpontunk is megújulhat – fókuszálhatunk az új ötletek funkcionális sokszínűségére anélkül, hogy fizikai korlátok kötnének.

Bár a fűszerpác reklám nem az első plakát, ami zenélni tud, biztos, hogy nem is az utolsó. Izgatottan várom, mi mindenben jelenik majd meg még ez a módszer – könnyen elképzelhető, hogy a jövőben csupa olyan dolog vesz majd körül minket, ami egy érintésre új feladatot lát el. Mennyivel egyszerűbb lenne a zenélő lépcsők megvalósítása például, ha ez a technológia könnyen elérhetővé válna. Arról nem is beszélve, micsoda új promóciós lehetőségek rejlenek ebben. Zenélő névjegykártya, képeslap formátumú album... A jövő zenéje?

További információt a konduktív tintáról a Bare Conductive oldalán találtok.

 

10+1 fülbe ültetett márka

A jól megválasztott reklámzene növeli a termék ismertségét, és a kép és hang tökéletes párosításával akkor is eszünkbe juttatja a márkát, ha a slágert a reklámtól különválasztva halljuk. Füleket hegyezni, márkatudatosság teszt következik.


1. Bemelegítő feladványként: emlékeztek még, melyik reklám hatására „Gerappaaa”-zott anno a teljes Sziget Fesztivál? Az eredeti dal James Brown-tól a Sex Machine, na de minek a reklámjában volt?

Megfejtés ITT.


2. Maradjunk a bemelegítésnél – Jamie Winchester & Hrutka Róbert It’s Your Life című slágerükkel robbantak be a köztudatba, ami rengeteget ment egy bizonyos TV reklámban. Melyikben?

Megfejtés ITT.

 


3. A Zagar zenekar több számát is kölcsönadta reklámoknak – instrumentális zenéjük kézenfekvő megoldás. A Bossa Astoria pár évvel ezelőtt volt valaminek a zenéje. De minek?

 

A reklámot itt találod.


4. Zságer Balázs Ligeti Gyurival közösen írt nyári slágert a T-Mobile egyik reklámjához, Be Where You Belong címmel. Emlékeztek a reklámra is?

Ha nem, itt az emélkeztető.


5. Utolsó könnyű rejtvény – szinte biztos, hogy a Radical Face dalát mindenki felismeri.

Ha mégsem, kattints.


6. Az összeállítás utolsó magyar reklámban szereplő versenyzője Jamiroquai, és a Canned Heat. Beugratós, csak nagyon rövid része szerepelt a reklámban.

Reklám, kicsi zenével ITT.


A sorozat második felében megfordítom a sorrendet – pár olyan reklám következik, aminek a zenéjére kifejezetten a film miatt figyeltem föl.

 

7. A Nike jubileumi Just Do It reklámja számomra ilyen. Annyira dinamikus a zenéje, hogy muszáj volt utánajárjak, ki az előadó, és ha azóta a zenét hallgatom, akarva-akaratlanul is beugranak a képek a zseniális reklámból.

A zene a Kills-től a Future Starts Slow.


8. Most visszaugrok az időben 2009-re. Akkoriban ment a Toyota All New reklámja a tévében, és a film a hanggal annyira aranyos volt, hogy ennek is utána kellett járjak. Azóta családi csengőhang nálunk.

A zene eredetileg a Love You címre hallgat, és az előadója a Free Design.


9. Az utolsó előtti reklámot azért választottam, mert rám nagy hatást tett az Unemployee of the Year kampány. A United Colors of Benetton pályázatán rengeteg magyar fiatal is részt vett, és sok érdekes ötlet érkezett rá, érdemes körülnézni a kezdeményezés oldalán. Íme a reklám...

...és az eredeti dal: The Blackwater Fever – Night Creeper


10. Végül pedig egy reklám a Coca-Cola-tól, haladóknak. Ezt a kisfilmet az interneten találtam, és ötletesnek tartom. Végre egy pozitív üzenet, és az sem zavar a végén, hogy kiderül, tulajdonképpen egy Coca Cola reklámot nézett végig az ember.

A kisfilm zenéjét Roger Hodgson szerezte, a dal címe Give a Little Bit.


Hány zenét tudtál reklámmal párosítani, és hány reklámról tudtad, hogy mi a zenéje? Akinek rááll a füle a dologra, könnyen úgy járhat, mint a ráadás film kutyusa...

 

+1) Nem szeretem a beszélő állatos filmeket, de a Volkswagen éneklő kutyás Polo reklámja egyszerűen zseniális.

A zene eredetije: I'm a Man a Spencer Davis Group-tól.


Ha van olyan reklám, reklámzene, ami kimaradt a listából, de a füledbe mászott, várom az élményeket kommentben, vagy akár Facebook-on.

 

 

 

Merchandise – okosan: Mark Knopfler Privateering Tour pendrive

Amióta a lemezcégek sorsa megpecsételődni látszik, a zenével foglalkozó marketingesek igyekeznek megtalálni a kieső bevételek pótlásának legügyesebb módját. A manapság többnyire online is megjelenő albumokat ezért igyekeznek fizikai formátumban minél vásárló csalogatóbbá tenni, amire a limitált kiadásban piacra kerülő, gyűjtőknek szánt példányok jó lehetőséget adnak. Sajnos azonban hajlamos elszaladni velük a ló, és olyan megoldásokkal is előállnak, amik nem tudják leplezni, hogy a rajongók pénztárcáját célozzák meg, de valós értékkel nem bírnak. Alanis Morissette legújabb albumát például megrendelhetjük akár Havoc and Bright Lights pólóval és környezetbarát (!) gyertyával – ez már az igazán elkötelezett rajongóknak is gyanús. Azért lehet hasonló promóciót ügyesen is kivitelezni – Mark Knopfler „vidd haza az élményt” pendrive megoldása például valóban értékkel bír.

Kevés olyan zenekar vagy előadó van, aki élőben is képes album minőségben megszólalni - Mark Knopfler ezen kevesek egyike. Nem véletlen, hogy élő felvételei is kelendőek. A koncertfelvételek azoknak is érdekesek, akik személyesen is jelen voltak egy-egy állomáson, és azoknak is, akik nem jutottak el a koncertre. 2013-as, Privateering turnéjának összes állomását elérhetővé teszi rajongóinak, nem is akármilyen formában. Hogy pendrive-on árulja koncertjét, számára nem újdonság – már 2010-ben is elérhető volt a Sportarénás koncert, közvetlenül a műsor után. Akkor nem álltam ki a sort, de elhatároztam, ha újra hasonló promóció lesz, nem hagyom ki a lehetőséget. A június 22-i koncert után ezért megrendeltem a Privateering Tour pendrive-ot.

Az ereklyét a Bleecker Street Entertainment csapata forgalmazza. Az élő felvételekre szakosodott vállalkozás a 2013-as Európa-turné minden egyes állomásán jelen van, és több csatornán rögzíti a koncerteket, hogy aztán a teljes előadást a lehető legjobb minőségben töltse mp3 formátumban a Privateering USB-stick-re. Az előadó kedvenc gitárját formázó pendrive speciális gitártokba kerül, és néhány napon belül a megrendelőhöz ér. Én még rögtön a koncert estéjén megrendeltem, és pontosan két hét alatt érkezett meg a csomagom Németországból.

A felvételek szépen szólnak – a 320 kbit/s minőségű mp3-ból valóban kihozták a legjobbat, kellemes az arány a közönség zajongása és a zene közt, és tényleg újraélhető az élmény. Az első pár dal alatt még szoknom kellett a hangzást, de egy idő után azon kaptam magam, hogy már nem is arra figyelek, hogy hogy szól, hanem, hogy a közönség zajai közül vajon behallatszik-e az a kiabálás, amit a helyszínen hallottunk. Mark Knopfler zenéje teljesen magávalragadó, és ezzel a formátummal tényleg különlegességet dobott a piacra. Bár a pendrive képeken is látványos, de kézbevenni az igazi élmény – olyasmi érzés, mint amikor az ember kisgyerekként bontja ki a születésnapi csomagját. Ezért az élményért – és persze a szép felvételért – nem sajnál az ember picit a zsebébe nyúlni. A csomag átváltva nagyjából 11 000 Ft-ba került, ami akár 2 CD árát is fedezné. Mégsem érzem kizsákmányolásnak a dolgot, mert az idei koncert így újra és újra átélhető élmény marad. A kíváncsiak pedig akár olyan koncert hanganyagát is megrendelhetik, ahol személyesen nem lehettek jelen.

Lehet tehát ügyesen bánni a merchandise-ötletekkel, hogy ne a "Money for Nothing" benyomása maradjon meg a vásárlóban.

További információ és részletek a http://www.markknopfler-live.com/ oldalon.

 

A zene interakcióra serkentő ereje – 2. rész

“Az ember csak ott egészen ember, ahol játszik.” - Friedrich Schiller gondolata mentén igazán hatékony reklámokat lehet készíteni, a zenével összekapcsolva a játékot pedig olyan új élmény, és annak megörökítésével új tartalom kreálható, aminek a híre hosszú ideig fennmarad. Amelyik megoldás kellőképp eredeti ötleten alapul – legyen szokatlan, merész, vagy egyszerűen szórakoztató-, az pillanatok alatt elterjed az interneten. Olyan marketing kampányok következnek, melyek sikere játékosságukból fakadt, és internetes futótűzként robbantak be a köztudatba.


A játékokban az a jó, hogy interaktívak, mindig tartogatnak meglepetést, és mivel a játék közben elengedjük magunkat, semmit nem kell komolyan vennünk. Ráadásul játék során az egészen hétköznapi dolgok is új értelmet nyerhetnek. Éppen ezért a dolog tele van rejtéllyel, és sokszor a résztvevőket is csattanóként éri a végkifejlet – az őszinte meglepettségnél pedig kevés emberibb reakció van.

Erre a jelenségre alapozott a Sensu reklámügynökség, amikor megszervezte kampányát Ben Howard Only Love című dalának népszerűsítésére. Ben szerette volna, ha többen megismerik, ezért fordult a Sensu-hoz, akik igazi meglepetéssel oldották meg a rájuk bízott feladatot. Megbeszélték Bennel, hogy előadja a dalt akusztikusan egy holland kisvárosban, egy lakás erkélyét használva színpadul, ám semmit nem sejtett abból, ami előadás közben várt rá. Játszani kezdett, és az utcában kigyúltak a fények, majd a semmiből közel 500 fős közönség sétált a balkon alá, ezzel egész utcányi tömeget képezve. Ben őszinte meglepettsége és öröme a nem várt közönség láttán jól látható a felvételeken. A meglepetés flashmobról készült videó -, amire az ügynökség a Facebook-on, egy rejtett eseményen, koncertet és ingyen sört ígérve toborozta a résztvevőket, valamint hírül adta az eseményt egy helyi újságban is - hatalmas népszerűségre tett szert az interneten. Az előadást követően számos újság és online médium írt róla, de téma volt a rádióban és a TV-ben is. A YouTube-on a flashmob videó azóta több, mint 850 000 megtekintést, 5700 feletti like-ot és mintegy 730 hozzászólást gyűjtött.

A megoldás az említett esetben nem annyira a hétköznapi emberek bevonásán alapult – hiszen csupán egy alkalomra kellett megszervezni a meglepetésben résztvevő 500 embert -, mint inkább a jól sikerült flashmob utóéletén.


Ezzel szemben a japán Zoo Records kiadó az utca emberét célozta meg alternatív zenekarainak népszerűsítésére. Az utcán pedig a legkötetlenebb, egyben figyelemfelkeltő kommunikációs csatorna a graffity.  Ezt meglovagolva nyert Arany Oroszlán díjat a Leo Burnett Hongkong-i csapata, a kiadónak tervezett The Hidden Sounds elnevezésű QR-kód kampányával. Az alap ötlet egyszerű: a Zoo Records-ra képvilágban is utalva állatok ábráit helyezték el Hong Kong utcáin graffity-ként. Minden kép QR-kódokból állt, amelyeket leolvasva az arrajáró új előadókat ismerhetett meg, belehallgathatott friss zenékbe, és az albumokat akár nyomban le is tölthette, meg is vásárolhatta.

Az akció sikerességének kulcsa egyfelől a játékos keresgélésben - és a találat örömének élményében -, másfelől ismét csak az internetben rejlik – hiszen egy-egy kincskereső nyomban megosztotta ismerőseivel, hogy miként talált rá új kedvenc csapatára, a városban elrejtett zenéknek így hamar híre ment. A kampány olyan sikeres volt, hogy a Zoo Records által promotált zenekarok felének már az első héten elkelt az összes albuma, a kiadó pedig jelentős hírnévre tett szert a médiában.


A guerilla marketing tehát kamatozó befektetés lehet feltörekvő vállalkozásoknak, és az sem ritka, hogy még maga a hirdető sem számol akkora hatással, mint amekkorát reklámja okoz.

Így járt Fredrik Hjelmquist is, a stockholmi Pause hangtechnikai szaküzlet vezetője. A személyre szabott hangrendszerekre szakosodott üzletet egészen extrém akcióval kívánta promotálni – kitalálta, hogy készít egy apró, lenyelhető lejátszót, amit ő maga fog használni, és a bemutatón az esemény követői zenét rendelhetnek a gyomrába. Bizarr ötlet, és hosszú fejlesztés előzte meg a bemutatót, hiszen egy ilyen speciális eszköz biztonságos kivitelezése nem egyszerű feladat. A hihetetlen ötlet a felelsz vagy mersz bevállalósságát idézi, és kulcsfontosságú, hogy a kísérlet sikerüljön, különben a boltba csődített újságírók, és az eseményt online követők szeme előtt szégyenül meg az egész vállalkozás.

A mutatványhoz kifejlesztett ‘gutPOD’ egy vezeték nélküli adóvevő és lejátszó, ami az eseménynek készített weblapon fogadta az online zene kéréseket. Hjelmquist emberi zenedobozzá vált, mihelyst lenyelte a készüléket, a világ pedig ámult – valóban az a szám szólalt meg, amit a rajongók szerettek volna, egy férfi gyomrából.

A megdöbbentő bemutató hatalmas port kavart – mind a helyi, mind a nemzetközi sajtóban. A mutasd és ne mondd megvalósítás minden kétséget kizáróan elérte célját – az emberek megjegyezték, hogy ilyen különlegességre csak a Pause képes. Az üzlet így világszerte felkerült a szakmabeliek térképére, és garantáltan maradandót alkotott a guerilla marketing területén is. Kíváncsiságunkat épp úgy kelti fel, mint amikor valami eszement próbát áll ki egy társunk gyerekkorunkban, mi pedig drukkolunk neki – csak itt a mutatvány mögött valós mérnöki teljesítmény áll.


Végül egy magyar példával zárnék – a játékkal, amelyben új nézőpontból szemlélhettük a minket körülvevő világot: a Vodafone MIDEM díjat nyert Hangtérkép kampányával. Az országos hálózat megújulását ünneplő akció minden második magyar Facebook-felhasználóhoz elért, és leginkább interaktivitásával vált különlegessé – hiszen a Hangtérképhez beküldött hangfelvételekkel bárki Yonderboi társszerzőjévé válhatott. Ráadásul a hosszú lefolyású kampány – a hangok begyűjtésétől és Yonderboi saját promó zenéitől a kész dal zsámbéki bemutatójáig, és annak live streaming közvetítéséig – folyamatosan friss tartalommal látta el a követőket, így sikeresen fejünkbe vésve a Vodafone nevét, anélkül, hogy belénk sújkolta volna.

Az eredmény: a Hangtérképhez készített videókat több, mint 500 ezren nézték már meg, rengetegen kommentálták az eseményt, és Yonderboi zenéjével is sok helyen foglalkoztak a médiában, az igazán lelkesek pedig megtanulták másként szemlélni a világot – olyan apró zajokra is figyelve, amiket eddig nem vettek észre maguk körül.

Könnyed játékkal tehát sok olyan dologra fel lehet hívni a figyelmet, ami mellett egyébként elsétálnánk, és ahogy Heltai Jenő versében is olvasható: “Akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek...” – a bennünk lakó eredendő játékosságra tehát nyugodtan lehet bármikor alapozni. Az internetes információ áradatban pedig nagyobb esélyünk van hirdetőként valami szokatlannal kitűnni, mint egy jól kivitelezett, ám lapos kampánnyal.

 

 

 


A témához kapcsolódó korábbi cikket itt találod: A zene interakcióra serkentő ereje - 1. rész

 

 

A zene interakcióra serkentő ereje – 1. rész

"A zene lelkünkben olyan múltat kelt életre, amelyet mi nem is ismerünk, és lelkünkben a szenvedésnek oly sejtését ébreszti föl, amelyről könnyeink sem tudnak semmit." – állítja Oscar Wilde. De amellett, hogy érzelmek egész skáláját képes precízebben közvetíteni, mint a szavak, szórakoztat, felemel és megmozgat egyszerre. Ettől a hatásától lesz annyira utánozhatatlan, és ezt a tulajdonságát használják ki a kreatív hirdetők. A legegyszerűbb kiaknázási lehetőség, ha a zenét az utcára visszük. Jópár érdekes megoldással találkoztam az utóbbi időben, és eldöntöttem, hogy összegyűjtöm ezeket egy sorozatba. Az első részben olyan marketing fogásokról írok, amelyek az utca emberét a reklám fizikai résztvevőjévé teszik.


Bár az aluljárókban muzsikálóknak nem szentelünk nagy figyelmet, a zene hétköznapjainkba csempészése jó motiváció lehet egy kis mozgásra, kapcsolatépítésre, a közös élmények újraértékelésére. A montreáli zenélő hinták esete nem egyedülálló, de jól szemlélteti, miről is van szó.


2009-ben a Fun Theory is a zeneiséghez nyúlt, hogy az embereket kicsit több mozgásra sarkallja. Svédországban egy aluljáró lépcsőit változtatták át zongora billentyűzetté, és figyelték, mi történik. Az eredmény önmagáért beszél: aznap 66%-kal többen választották a hagyományos lépcsőt a mozgó helyett, mint egy átlagos napon. A felvételt visszanézve pedig egyértelmű, hogy a szokatlan hangszer a kezdeti megrökönyödést követően nagy örömet okozott az arra járóknak.


Szintén edzésre ösztökél a Contrex ásványvíz megoldása. Reklámfilmjében a nők fantáziájára épített. A szobabiciklikkel hajtott lemezjátszó chippendale show-hoz szolgáltatta a zenét, és az akció hatására a nézelődők egyre lelkesebben tekertek. A hangsúly elsősorban a testedzés fontosságára került, de zene nélkül működésképtelen lenne egy ilyen kampány.


Persze kulcsfontosságú, hogy az áldozatért ajándékba kapjon valamit a résztvevő. Az embereket mindig vonzani fogja az “ingyen” jutalom, ezért ez az egyik legjobb módja érdeklődésük felkeltésének.

Tavaly decemberben a Coca-Cola különleges automatákkal állt elő. A gép pénzt nem fogadott el, viszont, ha az arrajáró hajlandó volt végigénekelni egy karácsonyi dalt, azt üdítővel jutalmazta. Próbálkoztak párban és egyedül – a tehetségkutatókon elkényelmesedett fiatalság mindenesetre jót mulatott önnön szerencsétlenkedésén. Kedves gesztus, és biztos, hogy minden résztvevő tovább adta, micsoda kreatív megoldással népszerűsíti termékét a cég.


Nem mindenki annyira vállalkozó szellemű, hogy próbára tegye magát mások előtt. A zárkózottabb, visszahúzódóbb járókelők éppen ezért úgy vonhatók be legegyszerűbben egy-egy zenei kampányba, ha nem várjuk el tőlük, hogy aktív részesei legyenek a cselekménynek, meghagyjuk őket egyszerű szemlélődőnek. Jól sikerült bemutató hatására később úgyis elmesélik a történteket ismerőseiknek, így a dolog reklám értéke garantált.

2012 áprilisában a Koppenhágai Filharmónia lepte meg a metró utasait egy flashmob előadással. Két megálló közt Grieg Peer Gynt-jét adták elő. Ugyan a vagon közeledtét tudósító kijelzőn feltüntették, hogy speciális, klasszikus zenei szerelvény érkezik, az utasok nagy része mit sem sejtett abból, hogy mi vár rá. Az egyszerű utazásból klasszikus zenei koncert élmény vált. Az előadást természetesen rögzítették, és az egész produkció a Radio Klassisk-ot népszerűsítette. A végeredmény csodálatos – a kisfilm jól dokumentálja az emberi arcokon átfutó meglepettséget, és őszinte örömöt.

 

Nem véletlen, hogy a hasonló akciók futótűzként terjednek az interneten, és a világhálót a realitással összekapcsolva óriási hatás érhető el. A folytatásban a viralitás kérdéskörét vizsgálom majd, konkrét példákon keresztül.

 

 

 


A sorozat második része itt olvasható: A zene interakcióra serkentő ereje - 2. rész

Közösségi finanszírozás – az álmok megvalósítója vagy modernkori mecénás?

Két héttel ezelőtt felkaptam a fejem a Recorder egyik hírére, miszerint Amanda Palmer, a Dresden Dolls egykori énekesnője a közösség erejének – és pénztárcájának – mozgósításával gyűjtötte össze készülő albumának utómunkálataira a szükséges pénzt. Utánanéztem hát a dolognak, és rátaláltam előbb az amerikai Kickstarter.com oldalra, majd a crowdfunding-ra, mint jelenségre. A 2009 óta egyre népszerűbb finanszírozási forma új távlatokat nyit az önmenedzselésben, de felvet pár komoly kérdést is.

A Kickstarter.com közösségi finanszírozási modellje a jó elképzelések pénzügyi nehézségek miatti elkallódását hivatott megakadályozni. A honlap bemutatkozási lehetőséget kínál alkotóművészek, kreatív tervezők, fejlesztők, rendezvényszervezők, és mindenki számára, aki tervével szeretne a nagyközönség elé állni, és az ötlet alapos bemutatásával az emberek segítségét kérni annak megvalósításához.

Lényegében az oldalon bemutatkozó alkotók álmainak megvalósításához nyújthat segítséget az, aki úgy dönt, pénzzel támogat egy-egy projektet. A finanszírozásra pályáztatott álom lehet új művészeti alkotás, kiállítás, zenei produkció vagy éppen számítógépes fejlesztés. A tervezett termékek, koncertek, találmányok, és vállalkozások bemutatkozásai, projektvázlatai alapján a felhasználók maguk dönthetik el, hogy támogatják-e az ötletgazdákat. A közösség összefogásával a Kickstarter indulása óta több, mint 20 000 projekt valósulhatott meg, amelyek lehet, hogy megfelelő indulótőke nélkül eltűntek volna a süllyesztőben.

A támogatás ráadásul mindent vagy semmit alapon működik, így egy-egy projekt akkor kerül csak finanszírozásra, ha megszabott időn belül elegendő, vagy nagyobb anyagi támogatás gyűlik össze rá, mint a megvalósításhoz szükséges előre definiált minimum. Ha egy elképzelés nem mozgatja meg kellőképp a szponzorálók fantáziáját, a befektetők visszakapják pénzüket. Ha a kampány sikerrel zár, a világ gazdagabb lesz egy új termékkel/szolgáltatással, az alkotót pedig nem kötik az induláshoz szükséges anyagi nehézségek - lényegében tehát mindenki jól jár.

Amanda Palmer készülő lemeze mellett a hozzá kapcsolódó turné, és a zenéje által ihletett festmények bemutatására rendezett vándorkiállítás megszervezésének költségeit is rajongóitól gyűjtötte össze, a kreatív bemutatkozói profil hatására ugyanis már a kampány második napján többszörösét szedte össze a célul kitűzött támogatásnak. Bemutatkozó kisfilmjében és blogján is utal rá, hogy szerinte ez a zene jövője.

A Kickstarter mintájára idehaza is megjelent a crowdfunding (Indulj.be, Creative Selector, Kezdheted.hu) - a jelenségben pedig vannak, akik a gazdasági válságból vezető kiutat látják. Kérdés ugyanakkor, hogy míg az Egyesült Államokban a népesség nagyságához mérten sok kicsi sokra megy alapon relatíve könnyebb az álmok megvalósításához elegendő támogatót verbuválni, addig Magyarországon mennyire képes szárnyra kapni a közösségi támogatás koncepciója.

Ha pedig nem távolodunk el annyira a zenétől, akkor vajon mekkora a kereslet és a tényleges tenni akarás a művészet önfenntartása érdekében? A közösségi támogatást akviráló oldalak lehetőséget nyújtanak az alkotóknak arra, hogy felmérjék, mekkora az igény a munkájukra, hiszen ha egy ötlet nem aratja le a babérokat, érdemes önértékelést tartani. Viszont ha a mecénás a finanszírozó többség, akkor lehet-e ez hatással arra, hogy a művész milyen munkát végez? Optimális esetben nagy lehetőség ez a valóban egyedi ötletek megvalósításához, és az, hogy a „jó ügy érdekében” érdemes többünknek összefogni, szép gondolat. Ha a kezdeményezés nálunk is sikeres lesz, az nagy előrelépés lenne a kultúra támogatásában.

Kinek van jó szeme a zenéhez?

Pár évvel ezelőtt a Virgin Digital zseniális reklámmal állt elő, ami egyszerű felépítésével arra alapoz, hogy mindenkiben ott lapul valahol a kisgyerek, aki szeret játszani. Készítettek egy illusztrációt, amelyen 75 zenekar nevét rejtették el, képrejtvény formájában.

A kampány nagyon eredményesnek bizonyult – az átlagos felhasználó körülbelül 37 percet töltött a kép nézegetésével, mielőtt feladta volna a nem is olyan egyszerű feladatot, vagy utánajárt volna a megfejtésnek. Hozzám pár napja jutott el a kihívást jelentő grafika, és a fantáziámat annyira megragadta, hogy annak ellenére, hogy régi kampányról van szó, úgy döntöttem, megosztom én is. Fentebb az említett kép – ha rákattintotok, megjelenik eredeti méretben.

Indulhat a találgatás – vagy, ahogy a Virgin szlogenje mondja: „Excercise your music muscle!”.

Aki pedig nagyobb kihívást keres, annak készült videó változat is. Ezt a következő képre kattintva nézhetitek meg.

Jó szórakozást!

Facebook, mint zenekari ugródeszka

A Facebook közösségkovácsoló szerepe vitathatatlan. Erejét előszeretettel használják reklám célra, kampányszervezéshez, vagy éppen zenekarok népszerűsítésére. Egy évvel ezelőtt még a legtöbb csapat promóciója kimerült egy-egy üzenetben a közelgő koncertről, vagy lemez megjelenésről. Persze képekkel mindig fel lehetett dobni a bejegyzéseket, de mostanra számos alkalmazás áll az együttesek rendelkezésére, hogy oldalukat minél interaktívabbá tegyék.


Egy jól felépített zenekari Facebook oldal interaktív, játszva szórakoztatja a rajongókat, és arra sarkallja őket, hogy maguk is tovább vigyék az együttes hírét. A BandPage segítségével belehallgathatunk a zenékbe, YouTube videók ágyazhatók be a bejegyzésekbe, sőt, exkluzív tartalmakat lehet megosztani olyan rajongókkal, akik cserébe hirdetik az oldalt. Ahogy az a RootMusic slideshow-jából is kiderül, a Facebook maga is értékeli az oldalak interaktivitását, erre az EdgeRank elnevezésű indexe szolgál, amely sok előnyhöz juttathatja az igazán aktív felhasználókat.

Íme a BandPage fejlesztőinek rövid bemutatója arról, milyen módszerekkel tehetőbb izgalmasabbá a zenekari Facebook profil:

Timeline for Facebook Pages
View more presentations from BandPage

A blog szerkesztői összegezték a tavalyi év folyamán mérhető zenekari aktivitást a Facebook-on, és statisztikáikból egyértelműen látszik, hogy egy-egy jó húzás a bevételi oldalon is komoly nyereségként jelentkezhet.

Aki ügyesen használja ki a Facebook-adta lehetőségeket, önmagának is új utakat teremt. A Zagar énekesének új csapata, a We Are Rockstars például online szavazással jutott be a Hard Rock Café tehetségkutatójába, ezzel lehetőséget nyerve arra, hogy versenghessenek Bruce Springsteen londoni koncertjének előzenekari posztjáért.

De nem feltétlenül kell alkalmazások lehetőségeire korlátoznia magát a annak, aki elő tud állni olyan apró ötlettel, amire az ember egyébként is felkapja a fejét. Jó példa erre a Nemjuci csapata, akik Facebook profiljukon keresztül indították el az úgynevezett Nemjuci turit. A dolog lényege, hogy olyan ruhadarabokat vásárolhatunk, amelyeket egytől-egyig maga Juci válogat különböző turkálókból, majd ezekre kerül rá a hivatalos logó. Nemjucis Rolling Stones póló, matrózblúz, farmer nadrág - csupa egyedi darab, amiből biztos nem jön szembe még egy az utcán. Amellett, hogy lelményes ötlet, még környezetbarát is.

Az ilyen apróságokra rálelni a Facebook-on igazi élmény, a lehetőségek tárháza pedig kifogyhatatlan.

Nem kell feltalálni a spanyolviaszt ahhoz, hogy egy ötlet működjön

Következő írásomban szeretnék egy olyan reklám kampányt megosztani, ami egyszerűen zseniális. Hetekkel ezelőtt bukkantam rá az interneten - sajnos nálunk nem futott maga a promóció, viszont sokat tanulhatnának belőle az itthoni marketingesek.

Az elmúlt bő egy hétben egyébként sok érdekes dolog történt velem, és nem feledkeztem meg a beígért mindent a szemnek cikkről sem, minden csak idő kérdése. A Szigeten is kint jártam, ami idén is gazdagabbá tett pár új élménnyel, úgyhogy hamarosan fesztivál beszámoló is várható a blogon.

Addig is íme a nagy ötlet, amit muszáj megosztanom mindenkivel.


Le Club Perrier: amikor a kreatívok a YouTube-on tombolnak


A jó reklám szerintem olyan, mint a Post-it. Tulajdonképpen annyira kézenfekvő, hogy az ember fogja a fejét: ez miért nem neki jutott eszébe? A legapróbb ötlettel sokszor egészen új dolgokat hozhatunk létre, ami aztán tényleg belevésődik az emberek tudatába. Valószínűleg ez járhatott Michele Vieira fejében is, amikor kitalálta a Perrier ásványvíz legújabb kampányát.


Aki fenn akar maradni a mai média világában, annak ügyesen kell taktikáznia az online kampányok és a hagyományos, mondhatni kézzel fogható promóciók között. A Nestlé által forgalmazott francia Perrier ásványvíz nálunk kevésbé ismert, nemzetközileg azonban már-már hirhedt erotikusan túlfűtött online kampányairól.

Tavaly például Dita von Teese invitálta privát kastélyába a gyanútlan fogyasztókat, hogy meggyőzze őket arról, hogy ha Perrier-ről van szó, még az ásványvíz is lehet szexi. TV reklámaik sem kímélik az érzékeket – a sablonos ötletet, hogy a nyári forróságban csak egy üveg Perrier olthatja a szomjat, szintén stílusosan vitték vászonra, zenei aláfestésként az avantgárd énekesnő, Camille dalát használva.

Persze ezekre a kampányokra az ember még nem kapja fel a fejét - az igényes kivitelezés ellenére hiányzik belőlük az az apró kis plusz, ami a Post-it esetében is kulcsfontosságú: a csavar, ami az ismertet újdonsággá varázsolja. Idén nyáron a Perrier rátalált egy olyan lehetőségre, amivel egy riválisa sem élt még.

A Perrier a YouTube-adta lehetőségeket állította új kampánya középpontjába. Az általuk használt ügyes csavar, hogy a csatornájukon látható party videó tartalmát az befolyásolja, hogy hányan látogatják meg az oldalt, nagy húzásnak bizonyult. A kampány lényegét egyszerűen határozták meg: „a buli annál forróbb, minél többen nézik”. Egy lány elindul egy szórakozóhelyre, ahol eleinte minden kihaltnak, üresnek tűnik. A videó mellett a Perrier hőmérője egyenes arányosságot mutat az azt megtekintők összlétszámának növekedésével, így minél nagyobb az érdeklődés, a buli hőmérséklete annál forróbbá válik – ezzel letölthetővé téve a film újabb és újabb változatait.

http://www.youtube.com/user/perrier

A kampány az ember alapvető kíváncsiságára épít, és ahogyan azt a Kaiser Chief album népszerűsítő módszere is tette, magát a reklámozást meghagyja a fogyasztóknak. Azt, hogy ez a kampány egyáltalán létezik, persze elhintette a Perrier többi social networking csatornáján (Facebook, Twitter), de figyelemfelkeltésként hagyományos felületekre is támaszkodott – például szórakozóhelyeken szétosztott poháralátétek formájában. A dolog innen csak a fogyasztókon múlt. Az akció időtartamát sem határozták meg előre, ám az ötlet akkora slágernek bizonyult, hogy a videót már az első napon 174 000-en látogatták. A sikert az is jelzi, hogy a Perrier Facebook oldala is napról napra népszerűbb. Két nap alatt 2000 követőjük lett, mára ez a szám már 58 474.

A videónak összesen 6 verziója készült el, amit a lelkes közönség pár nap alatt elérhetővé is varázsolt, de a promóció még itt sem ér véget. A Perrier ugyanis rajongói közt kisorsol egy szeptemberi New York-i utat, és a szerencsés nyertes részt vehet egy igazi Le Club Perrier partyn.

A kampány jó reklám a videóhoz zenét szolgáltató Babe Youth számára is – akiknek Break Me című dala a promóció megjelenését követően ingyen letölthetővé vált a Perrier jóvoltából. A kanadai együttesről egyelőre nem sokat tudni, minden velük kapcsolatos információ a kampányhoz kapcsolódik, de az biztos, hogy ekkora löketet kevesen kapnak karrierjük elején.

Ezt nevezem én jól felépített YouTube kampánynak. Jöhetne ilyen Magyarországra is.